Bányaomlás Grúziában, négyen meghaltak
Négy vájár vesztette életét, és hat társuk megsérült hétfő reggel egy bányaomlásban a nyugat-grúziai Tkibuli városában, közölte a kaukázusi ország belügyminisztériuma alapján az MTI.
A balesetet sújtólégrobbanás okozta, amely miatt járatok omlottak be a fővárostól, Tbiliszitől 200 kilométerre nyugatra található Mindeli szénbányában.
Négy bányászt kórházba szállítottak.
A grúziai kormány lezárta a bányát a vizsgálatok befejezéséig, illetve amíg a nemzetközi szakemberek kifejtik véleményüket a balesetről. "Az ország nem engedheti meg, hogy veszélybe sodorja állampolgárai életét és egészségét, ezért úgy döntöttünk, bezárjuk a bányát" - közölte a tbiliszi kormány.
Mamuka Bahtadze kormányfő hétfőn gyásznapot hirdetett. A kormány sajtószolgálata szerint félárbócra engedik a zászlókat a kaukázusi országban.
Összesen tizenhat vájár vesztette életét 2011 óta ebben a bányában különböző balesetekben. Utoljára hasonló szerencsétlenség idén áprilisban történt, akkor hatan haltak meg, és hárman sérültek meg.