Trump szándékos kamuzással gyengítené Iránt
Donald Trump amerikai elnök kormánya kampányt indított a teheráni vezetés támogatottságának meggyengítésére Iránon belül, hogy végül a társadalmi nyomás alatt hagyjon fel nukleáris programjával és a terrorszervezetek támogatásával – közölték meg nem nevezett amerikai tisztségviselők szombaton a Reuters hírügynökséggel.
A beszédekből és az Iránba irányuló online kommunikációból álló kampány erősíteni hivatott az amerikai kormány azon törekvését, hogy szigorú büntetőintézkedések újbóli kivetésével gazdaságilag megfojtsa Iránt – fejtette ki a féltucatnyi idézett jelenlegi, illetve volt tisztségviselő. A kampányt különösen azóta erősítették fel, hogy az elnök május 8-án bejelentette: az Egyesült Államok részéről felmondja a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást, amelyben Teherán egyebek között vállalta, hogy nem fejleszt atomfegyvert, írja az MTI.
A kampány koncepciója szerint rossz fényben tüntetik fel az iráni vezetőket, amihez időnként eltorzítanak bizonyos információkat, és olyan kijelentéseket tesznek, amelyek ellentmondanak a korábbi hivatalos washingtoni nyilatkozatoknak, köztük olyanoknak, amelyeket az előző amerikai kormányok tettek
– fűzték hozzá.
Sem a Fehér Ház, sem a külügyminisztérium nem volt hajlandó reagálni az elmondottakhoz a Reutersnak.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap óva intette Donald Trump amerikai elnököt attól, hogy ellenséges politikát folytasson Teheránnal szemben. Arra szólította fel Trumpot, hogy „ne ébressze fel az alvó oroszlánt”, mert abból csak baj származhat. Nincs abban a helyzetben, hogy arra sarkallja az iráni nemzetet, az ország biztonsága és érdekei ellenében lépjen fel, mondta.
Egy meg nem nevezett, magas rangú iráni tisztségviselő a Reutersnek nyilatkozva elítélte Washington kampányát, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok az 1979-es iszlám forradalom óta soha nem tudta meggyengíteni a teheráni kormányokat, és ezután sem fogja tudni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
51 perce
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
54 perce
- Külföld
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
19 perce
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
3 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
5 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
Csak a nagy átkelők maradnak nyitva.
55 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
4 órája
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
5 órája
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
4 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
8 órája
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
2 órája
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51