207 környezetvédőt öltek meg tavaly
Legkevesebb 207 környezetvédőt öltek meg 2017-ben világszerte, olyanokat, akik felléptek bánya-, erdőirtási vagy mezőgazdasági, ipari projektek ellen a Global Witness szerint.
A nem kormányzati szerv az MTI híradása szerint azt közölte, hogy az elmúlt évben 207 olyan esetet jegyeztek fel, amikor környezetvédőket öltek meg, köztük például fejlesztésekre kijelölt földek kisajátítása ellen fellépőket.
![Tiltakozók egy meggyilkolt környezetvédő aktivista halálának második évfordulóján, Honduras fővárosában 2018. március 12-én. Berta Cáceres a 400 ezres lenca törzs tagja volt, és jó két évtizede küzdött az amerikai őslakosok érdekérvényesítéséért. 2017-ben a Global Witness szerint 207 környezetvédőt öltek meg.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2060/20601/206013/20601351_4a643a3668fff93c7bb9c6e00733e342_wm.jpg)
Őslakos törzsi vezetők, a flórát és a faunát védő erdőőrök, földjeiket, folyóikat védő átlagemberek vannak a halálos áldozatok között, amelyek 60 százaléka latin-amerikai. A legtöbb, 57 természetvédőt Brazíliában ölték meg, az ázsiai Fülöp-szigeteken 48-at, Afrikában 19 embert, közülük tizenkettőt a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az afrikai áldozatok közül 17 orvvadászat, illegális bányászat ellen lépett fel.
A szervezet közölte: bizonyítékai vannak arra is, hogy katonák és rendőrök felelősek legalább 53 környezetvédő haláláért.
A Global Witness szerint nyilvánvaló a kapcsolat a gyilkosságok és a fogyasztási termékek iránti keresletnövekedése között, az olyan termékek iránti növekvő kereslet, mint a pálmaolaj, a szója vagy a fabútorok a tömeges mezőgazdasági termelés, a bányászat, orvvadászat, erdőirtás táptalaja.
Ahogy nő a kereslet ezen termékek iránt, küzdelem indul az üzleti élet szereplői között új földterületek tömeges méretű megszerzésére a termékek előállításához - mondta Ben Leather, a Global Witness illetékese.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Ne maradjon le semmiről!
Ne maradjon le a rendőrségi hírekről sem