Huba
17 °C
33 °C

Ingyenes lett a buszozás majdnem egész Észtországban

shutterstock 621665024
2018.07.27. 16:10

Észtország 15 megyéjéből 11-ben ingyenessé tették a regionális buszközlekedést júliustól, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását, írja az MTI.

"Vannak olyan európai városok és régiók, ahol ingyenes a tömegközlekedés, de eddig nem létezett ilyen országos szinten ingyenes megoldás" – mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter, utalva arra, hogy Észtország ezzel az első az európai államok között.

A miniszter elmondta: olyan megoldást kerestek, amely a környezet kímélése mellett felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást. A program a kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született, magyarázta Simson.

A projekt célja az is, hogy Észtország segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázkibocsátást csökkentő célok elérésében. Ezért az észt parlament 2017-ben úgy határozott, hogy az ország fosszilisüzemanyag-kibocsátását 2030-ban is igyekszik a 2012-es szinten tartani.

A fővárosban, Tallinnban már 2013 óta ingyenesen használhatóak a buszok. A polgármester, Taavi Aas szerint a program nagy siker még annak ellenére is, hogy az autók száma állandóan növekszik a városban.

(Borítókép: Shutterstock)