Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Gyanúsan túlnyerte magát a kambodzsai kormánypárt

2018.07.30. 06:08

Hun Sen kormányfő pártja szerezte meg az összes parlamenti mandátumot Kambodzsában a vasárnap megtartott általános választásokon - ezzel a párt maga dicsekedett el. 

Az eredmény, amelyet a Kyodo japán hírügynökség tudósítójának is megmutattak, azt jelenti, hogy a miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP) mind a 125 parlamenti székbe a saját képviselőit ültetheti be.

Az ország központi választási bizottsága még nem közölt hivatalos eredményeket, a végleges eredményt pedig csak augusztus közepére ígérték közzétenni - írja az MTI. 

A kormánypárt szóvivője péntek este még arról beszélt, hogy Hun Sen Néppártja a szavazatok 80 százalékát kapta, ami nagyjából száz képviselői széket jelent.

A kambodzsai választások eredményének teljes elutasítására szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Jakartában Mu Sochua, a betiltott egyetlen jelentős ellenzéki párt politikusa, miután az országot 33 éve kormányzó Hun Sen miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP) győzelmet hirdetett.

2018. július 29-e a demokrácia halálának napja Kambodzsában, a közelmúlt történetének sötét napja

- jelentette ki az indonéz fővárosban, Jakartában tartott sajtóértekezletén a Hun Sen-rezsim által betiltott Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának (CNRP) alelnöke.

A CNRP-t tavaly bírósági úton feloszlatták, azzal vádolva a pártot, hogy összeesküdött az Egyesült Államokkal a hatalom megdöntésére. A párt azon vezetői, akiknek sikerült külföldre szökniük a bebörtönzés elől, mindvégig arra biztatták a kambodzsaiakat, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!