Beváltja Putyin a háborús fenyegetést?

A NATO struktúrájának határaink felé történő bővítése közvetlen és azonnali veszélyt jelentene nemzetbiztonságunkra, és a reakciónk rendkívül negatív lenne.

Vlagyimir Putyin ezt azután nyilatkozta, hogy Donald Trumppal találkozott Helsinkiben. Az orosz elnök arra válaszul beszélt Oroszország nemzetbiztonságát fenyegető veszélyről, hogy néhány nappal korábban a NATO-csúcson a katonai szervezet főtitkára egy Grúzia miniszterelnökével közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a dél-kaukázusi ország „a NATO tagja lesz”. A NATO-csúcsot követően Trump is azt mondta, hogy egy „bizonyos ponton” Grúziának esélye lesz bekerülni a szövetségbe.

Ha egymás mellé tesszük a főtitkár és Putyin megszólalásait, akkor úgy tűnhet, hogy nyakunkon egy újabb, az ukrajnaihoz hasonló konfliktus a Nyugat és Oroszország között. Picit közelebbről nézve viszont látszik, hogy Grúzia még jó ideig nem lesz a NATO tagja, így valószínűleg újabb háború sem várható Grúziáért. 

Nem kérnek az orosz ölelésből 

A helyzet megértéséhez érdemes végigvenni, hogyan alakult mostanáig a NATO, Oroszország és Grúzia kapcsolata.

Grúzia a 19. század végén az Orosz Birodalom része lett, 1918-ban kikiáltották a függetlenségét, de pár évvel később megszállták szovjet csapatok. Az ország a Szovjetunió felbomlásáig orosz fennhatóság alatt volt különböző formákban.

A szovjet megszállás évtizedei alatt a több mint ötmilliós ország elvesztette lakossága tíz százalékát. A legtöbben a második világháborúban haltak meg, miután arra kényszerítették őket, hogy a Vörös Hadsereg oldalán harcoljanak, de grúzok tízezreit vitték munkatáborokba is. A szovjet megszállás egyáltalán nem dicső korszakáról a mai napig állandó kiállítás van Grúzia Nemzeti Múzeumában.

Földrajzi elhelyezkedése miatt Grúzia európai integrációjára nincs túl sok esély, az viszont nem kizárt, hogy az észak-atlanti katonai szövetséghez egyszer csatlakozhatnak.

Öt nap alatt lerohanták az országot

A folyamat 1994-ben indult, amikor az ország csatlakozott a Partnerség a Békéért nevű NATO-programhoz. A csatlakozás 2003-ban gyorsult fel, amikor a rózsás forradalom során nyugati támogatással megbuktatták Eduard Sevardnadze grúz elnököt. Putyint kezdetben nem zavarta, hogy a szomszédjában nyugati orientációjú forradalom zajlik, mert Sevardnadzét – aki a Szovjetunió utolsó külügyminisztere volt – hagyományosan a Szovjetunió felbomlásának egyik fő felelőseként könyvelték el a Kremlben.

Grúzia mellett ezekben az években sorra dőltek meg az oroszbarát kormányok Abháziában, Ukrajnában és Kirgizisztánban, a Kremlben pedig úrrá lett az a hangulat, hogy már meg is van a Nyugat következő célpontja: Oroszország. Putyin és környezete pedig úgy gondolta, hogy meg kell akadályozni a nyugati terjeszkedést.

A feszültség 2008-ban csúcsosodott ki. Januárban az előrehozott parlamenti választások mellett nem kötelező érvényű népszavazást is tartottak Grúziában az ország NATO-csatlakozásáról. A szavazók 77 százaléka a csatlakozás mellett voksolt. Néhány hónappal később a Bukarestben tartott NATO-csúcson kijelentették, hogy Grúzia a szövetség tagja lehet – de hivatalos meghívót a szövetségbe nem kapott, ahogy Ukrajna sem.

2008 augusztusában, a nyári olimpia alatt Grúzia támadást indított a szakadár Dél-Oszétia ellen, amely az 1993-as polgárháború óta – Abháziához hasonlóan – Moszkva támogatásával lényegében Tbiliszitől függetlenül élt, formálisan Grúzia részeként. A két területen békefenntartókként nemzetközi felhatalmazással voltak orosz katonák, de „08.08.08-án” az orosz hadsereg reguláris erőinek páncélosai vonultak be, támadással és népirtással vádolva Grúziát.(Dél-Oszétia speciális helyzetéről itt olvashat bővebben.)

A grúz–orosz háború mindössze öt napig tartott, a negyediken a grúz haderő nagyja megsemmisült, az orosz tankok pedig már a főváros, Tbiliszi felé vették az irányt. A felek végül francia közreműködéssel megegyeztek, az orosz seregek pedig a hónap végére kivonultak Grúziából. A villámháború megmutatta: Putyin – aki akkor miniszterelnök volt, de a valódi erő az ő kezében összpontosult, nem pedig az államfőként tevékenykedő Dmitrij Medvegyevében – nem hagyja, hogy sérüljenek az orosz érdekek a térségben.

Moszkva ezután Abháziát és Dél-Oszétiát is független országnak ismerte el. Igaz, ehhez érdemi nemzetközi támogatást még legszorosabb szövetségesétől, Belarusztól sem sikerült szereznie, amely azóta sem ismerte el a két ország függetlenségét. Ezt csak Nicaragua, Venezuela és Nauru tette meg és két hónappal ezelőtt a Moszkva támogatásával hatalmon maradt Bassar el-Aszad vezette Szíria.

Nem léphetnek előre, de vissza sem

Bár azóta – 2011-ben – Grúzia hivatalosan is tagjelölt ország lett, a folyamat nem igazán haladt előre. A helyzet úgy áll jelenleg, hogy Grúziának van közös bizottsága a NATO-val (ahogy a szintén érzékeny területnek számító Ukrajnának is), végeznek közös hadgyakorlatokat, a NATO tanácsokat ad a grúz haderő fejlesztéséhez, ennek ellenére

Elsősorban azért, mert a NATO-csapatok a fizikai távolság miatt nem tudnák megvédeni Grúziát. Oroszország 2008-ban megmutatta, hogy néhány nap alatt a „semmiből” le tudja rohanni a dél-kaukázusi országot, a következő lépésben a NATO-csapatoknak Grúzia visszafoglalásáért kellene küzdeniük. Ugyanakkor kérdés, hogy

Gyaníthatóan egyiknek sem. A bukaresti csúcs idején az Egyesült Államok nyomására mondták ki, hogy a NATO várja tagjai közé Grúziát, a németek és a franciák már akkor elhibázottnak tartották ezt a lépést.

Azóta minden NATO-csúcson kell valamit mondani Grúziáról, ennek megfelelően minden csúcs utáni zárónyilatkozatban megemlítik az ország csatlakozásának ügyét. Az erről való beszéd politikai kérdéssé vált. Ha nem említenék, úgy tűnne, hogy lekerült a napirendről, és Grúzia nem is olyan fontos a NATO-nak, emiatt pedig vérszemet kaphatnának az oroszok. Ha viszont Putyin nem reagálna egy Grúzia csatlakozásáról szóló bejelentésre háborús fenyegetéssel, úgy tűnne, hogy az oroszokat már nem is zavarja, hogy a NATO terjeszkedik az irányukba.

Vagyis múlt héten mindkét fél csak azt hozta, ami elvárható tőle ebben a diplomáciai mókuskerékben.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriában harcoló orosz katonák kitüntetési ünnepségén a moszkvai Kremlben 2017. december 28-án. (MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev)