Öten meghaltak Szerbiában nyugat-nílusi lázban
Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben – írja az MTI a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről született szerb sajtóbeszámolók nyomán.
Az intézet adatai szerint megbetegedések voltak Belgrádban, Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Nyugat-Bácskában, a Duna-menti körzetben, Észak-Bánátban, Közép-Bánátban és a Szerémségben. A fertőzöttek 22 és 84 év közöttiek.
A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, illetve krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.
A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.
Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában – 1 százalék körül – azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.
Szerbiában a legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe. Magyarországon tavaly két ember halt meg a fertőzésben.