Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Kiengedik a börtönből Tommy Robinsont

2018.08.01. 15:07

Óvadék ellenében szabadulhat a börtönből Tommy Robinson szélsőjobboldali aktivista, miután sikeresen fellebbezett a rá kiszabott 13 hónapos büntetés ellen – írja a BBC.

Robinson, akit valójában Stephen Yaxley-Lennonnak hívnak, május végén került börtönbe a bíróság megsértéséért, miután annak ellenére Facebook-élőzte egy muszlimokból álló banda tárgyalását, hogy a bíró elrendelte, hogy ne legyen közvetítés. Ekkor tíz hónapot kapott, a maradék három úgy jött össze neki, hogy eleve próbaidőn volt már egy hasonló ügy miatt, így azt a felfüggesztett büntetését is le kellett ülnie.

Ügyvédje már júliusban azzal érvelt, hogy az eljárás hiányosságai miatt elfogult döntés született. A bíróság az előző ügyében elutasította a férfi fellebbezését, ebben viszont helyt adott neki, mert álláspontjuk szerint túl gyorsan ítélték el.

Ha hosszabb elzárást von maga után az ítélet, azt nem lehet ilyen gyorsan meghozni a vádemelés után.

– állt az összefoglalóban, amiben az arányosságra is felhívták a figyelmet. Az ügyben új tárgyalást rendelt el a bíróság, Robinsont később engedik majd szabadon.

Tommy Robinson tevékenységével korábban már bővebben is foglalkoztunk, ezt a cikkünket itt olvashatják el.