Ábrahám
17 °C
29 °C

USA külügy: fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Phenjannal szemben

2018.08.04. 08:53
A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről - jelentette ki Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagjainak külügyminiszteri találkozóján fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját. Pompeo előzőleg már hangot adott elégedettségének amiatt, hogy a délkelet-ázsiai szervezet fenntartotta az eddigi szankciókat Phenjannal szemben. Pompeo szerint időbe telhet, míg Phenjan felszámolja atomprogramját, de bizakodik, hogy sikerül véghezvinni azt az amerikai és észak-koreai vezetők által meghatározandó ütemterv szerint.

Az Egyesült Államok nagyon szigorúan vesz bármi engedékenységet ebben a tekintetben. Pompeo jelezte: minden okuk megvan hinni azoknak a jelentéseknek, amelyek szerint Oroszország vízumot állított ki észak-koreai dolgozóknak, ami a vonatkozó ENSZ-határozatok megsértését jelenti.

Emlékeztetnék rá minden nemzetet, amely támogatta ezeket a határozatokat, hogy ez egy komoly ügy, amelyről beszélni fogunk Moszkvával. Elvárjuk az oroszoktól és minden országtól, hogy eleget tegyenek az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak, és betartsák az Észak-Korea elleni szankciókat.

Moszkva tagadta a Wall Street Journal című amerikai napilap értesüléseit, amely szerint Oroszország észak-koreai munkások ezreinek állított ki új engedélyeket. Oroszország azt is tagadta, hogy kikerülné az Észak-Koreába irányuló olajimportra vonatkozó tilalmat. Eközben egy friss ENSZ-jelentés rámutatott, hogy jelentősen növekedett az illegális olajszállítmányok száma. Az Észak-Korea elleni szankciókat felügyelő ENSZ-szakértők jelentésükben kiemelték: Phenjan a szén- és fegyverszállítmányokra vonatkozó, illetve a pénzügyi szankciókat is igyekszik kijátszani.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Donald Trump amerikai elnökkel tartott júniusi csúcstalálkozóján késznek mutatkozott országa és a Koreai-félsziget atommentesítésére a szankciók feloldásáért cserébe. A hét elején azonban kiderült: az amerikai hírszerzés bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Észak-Korea egy vagy két új interkontinentális ballisztikus rakétát kezdett el gyártani.

Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter meghívott vendégként szintén részt vesz a szingapúri összejövetelen. Pompeo elmondta, hogy nem találkozott Rivel, ugyanakkor tárgyalt Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszterrel. Az amerikai diplomácia vezetője ötnapos délkelet-ázsiai körútjának második állomásaként érkezett a városállamba, ahonnan Indonéziába utazik tovább.