Phenjanban lesz az újabb Korea-közi csúcstalálkozó
Szeptemberben Phenjanban tartják az újabb Korea-közi csúcstalálkozót - közölte hétfőn a dél-koreai országegyesítési minisztériumra hivatkozva az MTI.
Az újabb csúcstalálkozó megtartásáról hétfőn egyeztetettek a két ország képviselői a két Korea határán fekvő Panmindzsonban. A dél-koreai küldöttséget Cso Mjunggjon országegyesítési miniszter, az északit pedig Li Szongvon, a békés újraegyesítéssel foglalkozó bizottság elnöke vezette. A szöuli tárca által kiadott közlemény szerint a delegációk áttekintették, hányadán áll az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozat végrehajtása, és őszintén tárgyaltak a benne foglaltak tevékenyebb végrehajtásáról.
A két Korea vezetői április 27-én tartották meg első csúcstalálkozójukat, tíz év után ez volt az első legmagasabb szintű tárgyalás a két ország között. A Koreai-félsziget békéjéről, felvirágoztatásáról és újraegyesítéséről szóló nyilatkozatban vállalták, hogy még az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút, amely csupán fegyverszünettel, és nem békeszerződéssel ért véget. Közös célként fogalmazták meg a Koreai-félsziget atommentesítését. Megállapodták a diplomáciai kapcsolatok szorosabbra fűzésében, és abban is, hogy felhagynak az ellenségeskedés minden formájával, vállalták továbbá, hogy rendszeresen tartanak katonai egyeztetéseket a feszültség további csökkentése érdekében.
Kim Dzsongun és Mun Dzsein május végén újra találkozott egymással Panmindzsonban, de akkori találkozójukat előre nem jelentették be.