Erzsébet
1 °C
4 °C

Ventilátort szerzett neki a hőségben, majd leszúrta

2018.08.21. 20:11
Előre kitervelt emberölés gyanúja miatt nyilvános körözést adott ki a németországi Düsseldorf rendőrkapitánysága kedden egy értelmi fogyatékossággal élő iráni férfi ellen.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros rendőrkapitányságának és ügyészségének közös közleménye szerint a 44 éves Ali Akbar Shahghalehet egy olyan, Düsseldorfban hétfőn közterületen történt késes támadásnak az elkövetésével gyanúsítják, amelyről beszámolt számos helyi és országos médium, például a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság.  

A WDR jelentése szerint a feltételezett elkövető 50 százalékos súlyosságú értelmi fogyatékossággal él. A későbbi szakértői vizsgálatok alapján döntik majd el, hogy ez a körülmény befolyásolja-e büntethetőségét.

Az áldozat egy 36 éves, egyedülálló nő. Ismerte feltételezett gyilkosát, aki a lakása közelében dolgozott egy kisboltban, Düsseldorf Bilk nevű városrészében. A nyomozás első megállapításai szerint baráti viszonyban voltak, erre utal például, hogy a gyanúsított a közelmúltban egy kánikulai napon szerzett neki egy ventilátort.

A férfi a gyanú szerint hétfő kora reggel a nyílt utcán hátulról rárontott a nőre, késsel többször megszúrta. Az áldozatot kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A támadó eltávozott a helyszínről, egy járókelő és egy kerékpáros utána indult, őket késével megfenyegette, majd elmenekült, azóta nem látták, és a rendőrség nem jutott a nyomára. 

A rendőrség a fényképes körözés tájékoztatójában kiemelte, hogy nem szabad a gyanúsított feltartóztatásával próbálkozni, mert előfordulhat,  hogy még nála van a kés, és azonnal riasztani kell a rendőrséget, ha valaki meglátja.

A bűncselekmény indítéka egyelőre ismeretlen. A gyanúsított iráni állampolgár 2001 óta él Németországban, és 2010 óta menekült jogállásban van.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?