Tényleg kiteszik Francót a mauzóleumból

2018.08.24. 14:25

Rendeletben írta elő a szocialista spanyol kormány Francisco Franco néhai diktátor hamvainak eltávolítását mauzóleumából pénteken – írta az MTI.

María del Carmen Calvo Poyato miniszterelnök-helyettes madridi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a demokratikus Spanyolország 40. évfordulójának ünneplése, nem egyeztethető össze egy olyan állami sírhellyel, ahol Francót dicsőítik.

Elmúlt 40 év

A fasiszta Olaszország és a náci Németország támogatásával a spanyol polgárháborúban hatalomra került nemzetvezető (Caudillo) ugyan 1975-ben halt meg és az általa hatalomra segített I. Károly János királlyal megindult a tekintélyelvű, konzervatív berendezkedés demokratikus átmenete, a 40 éves évfordulót mégis idén ünneplik, az 1978-ban elfogadott alkotmány okán, amely biztosította az alkotmányos monarchia létrehozását és ezzel utat nyitott Spanyolország európai integrációja előtt: 1982-ben az ország a NATO, 1986-ban az EU jogelődjének tagja lett.

A kormány által jóváhagyott rendeletet a képviselőháznak is meg kell szavaznia, ahol a szocialisták ugyan kisebbségben vannak, de az egyszerű többség eléréséhez számíthatnak a Podemos radikális baloldali párt, a katalán függetlenségpárti és a baszk nacionalisták támogatására.

Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök június 19-én erősítette meg, hogy a kormánya exhumálni és áthelyezne kívánja Francisco Franco tábornok, néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet a megbékélés és "a fasizmus elleni harc emlékhelyévé" akar változtatni.