Szilvia
5 °C
16 °C

Halálos összecsapás volt kormánypártiak és kormánypártiak között Líbiában

2018.08.27. 15:03

Egy halálos áldozata és három sebesültje van azoknak a hétfői tripoli összecsapásoknak, amelyek a kormányt támogató rivális csoportok között zajlottak le – tudósított az MTI a helyi rendőrség közlése alapján.

Hatósági források szerint a líbiai főváros egyik negyedében hétfőre virradóra kitört harcokban eltévedt aknavető gránátok civileket is eltaláltak. A harcoló felek a nemzetközileg elismert líbiai kormányhoz köthető rivális fegyveres csoportok.

Líbiában jelenleg két kormányzat vetélkedik az ország feletti ellenőrzésért: az egyik Tripoliban van, a másik pedig az ország keleti részén fekvő Tobruk városában alakult meg. Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, az akkor már több évtizede kormányon lévő Moammer Kadhafi ellen elkövetett puccs után, amely máig tartó fegyveres konfliktusba torkollott.

Az egymással összetűző fegyveres csoportok gyakran robbantanak ki véres összetűzéseket. A helyi hadurak és milíciák viszálykodását kihasználva több terrorszervezet is megvetette lábát az észak-afrikai országban, az ott uralkodó káoszt az embercsempészek is igyekeznek kihasználni.