Erzsébet
1 °C
4 °C

Az ausztrál papok nem akarnak szólni, ha tudomásukra jut a gyerekbántalmazás

2018.08.31. 05:38

Elutasította az Ausztráliai Katolikus Püspökök Konferenciája, a kontinens legfőbb katolikus testülete a gyermekbántalmazások jelentését előíró törvényeket - írja az MTI. A jogszabályok arra köteleznék a papokat, hogy jelentsék, ha gyónás során valaki ilyenről számol be.

Ausztrália nyolc államából egyelőre egyben fogadtak el olyan törvényeket, melyek értelmében bűncselekménynek minősül, ha a papok nem jelentik a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatban a gyóntatószékben hallottakat. A többi állam is fontolgatja, hogy hasonló jogszabályokat vezessen be. A konferencia kijelentette: továbbra sem támogatja, hogy a polgári törvénykezés kihasson a gyónásra vonatkozó titoktartásra.

Ausztráliában tavaly év elején robbant a hír, miszerint az ausztráliai római katolikus papság hét százalékát vádolták már gyerekmolesztálással 1950 és 2010 között. A témával foglalkozó királyi bizottság munkajelentéséből kiderült, hogy 1980 és 2015 között csaknem 4500-an tettek panaszt molesztálás miatt az egyházi hatóságoknál, az esetek több mint ezer katolikus intézményt érintenek Ausztrália-szerte. A bűntény és a bejelentés között átlagosan 33 év telt el. Az áldozatok átlagéletkora a lányoknál 10,5, míg a fiúknál 11,6 év. A összes áldozat 78 százaléka fiú, 22 százaléka lány. Az 1880 elkövető túlnyomó többsége pap vagy szerzetes, de akadnak köztük mélyen vallásos, világi emberek is. Az elkövetők 90 százaléka férfi.

Kiderült az is, hogy az egyház 1980 óta több mint 276 millió ausztrál dollárnyi (61,5 milliárd forintnyi) kártérítést fizetett ki a papi pedofília áldozatainak.

Ausztráliában a katolikus egyház tagjai alkotják a legnagyobb hívő közösséget. A katolikus egyház májusban a nem kormányzati szervezetek közül elsőként kötelezte el magát, hogy részt vesz a molesztált gyerekek megsegítésére létrehozott 3,8 milliárd ausztrál dolláros jóvátételi programban.

Hírügynökségek ezzel összefüggésben emlékeztetnek Philip Edward Wilson adelaide-i római katolikus érsek esetére, akit július elején egy év házi őrizetre ítéltek gyermekmolesztálás eltussolása miatt. Ferenc pápa július végén elfogadta az érsek lemondását. Szintén egy ausztráliai bíróságon kell védekeznie George Pell bíborosnak, akit azzal vádolnak, hogy tudomása volt a hetvenes években papok által elkövetett pedofil erőszakról, de eltussolta őket. Pell bíboros 2014 óta a vatikáni pénzügyi reformokért felelős Gazdasági Titkárságot vezette, ebből a tisztségéből a pápa ideiglenesen felfüggesztette, és ezután visszatért Ausztráliába.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?