Vilhelmina
11 °C
28 °C

Egy börtönőr szivárogtatta ki a dokumentumot, ami alapján hajtóvadászat tört ki Chemnitzben

GettyImages-1024644058
2018.08.31. 14:50

Egy német börtönőr elismerte, hogy ő szivárogtatta ki azt az elfogatóparancsot, amiben szerepelt a vasárnapi chemnitzi késelésben gyanúsított iraki férfi fotója és teljes neve is, írja a BBC.

Ahogy arról beszámoltunk, szombat éjjel a szászországi Chemnitzben a városi vurstliban összeszólalkozott két közel-keleti származású férfi egy másik társasággal, akik közül három embert megkéseltek. Az áldozatok közül egy 35 éves, kubai származású német férfi kórházba szállítás közben halt meg, de két orosz származású társa is súlyos sérüléseket szenvedett.

A hír órák alatt végigfutott a német szélsőjobboldali közösségeken, és vasárnapra már az ország minden részéből 800 neonáci hangulatú tüntető verbuválódott össze Chemnitzben egy tüntetésre, ami azonban hamar a még körözés alatt lévő tettesek elleni hajtóvadászatba csapott át. Hétfőn újabb tüntetések voltak, több ezren a migráció ellen tiltakoztak, ezzel párhuzamosan pedig ellentüntetők is utcára vonultak. Az egész hátterét itt írtuk meg>>>

Hétfőn a rendőrség letartóztatta a késelés gyanúsítottjait, egy iraki és egy szíriai férfit, de a konfliktust egyáltalán  nem zárták le . A hatóságok kezdeti tehetetlensége miatti felháborodás szerdán újabb löketet kapott, amikor kiderült, hogy az egész hajtóvadászat az egyik gyanúsított elfogatóparancsának kiszivárogtatása után tört ki.

A szélsőjobboldali oldalakon terjedő dokumentumban szerepelt a gyanúsítottak, az áldozatok, a szemtanúk, de még az eljáró bíró teljes neve is. Benne volt az iraki férfi fotója, és a lakcíme is. A tartományi igazságügyi miniszter szerint felelőtlen volt a szivárogtató, és feltehetően csak bonyolította a nyomozást.

A börtönőr azt mondta, hogy azért szivárogtatta ki a dokumentumot, mert véget akart vetni a késelést övező találgatásoknak. A Drezdában dolgozó férfit felfüggesztették az állásából, és büntetőeljárás indulhat ellene.

(Borítókép: Tüntetés Chemnitzben 2018 április 27-én - fotó:  Sean Gallup / Getty Images)