Olivér
5 °C
8 °C

A venezuelai elnök Kínába ment pénzt kunyerálni

2018.09.15. 13:55

Nicolas Maduro venezuelai elnök Kínába utazott, hogy az országát valahogy megpróbálja kirántani abból a mély válságból, amelybe belezuhant. Kínai látogatását pénteken a Mao Ce-tung mauzóleumnál kezdte. Itt háromszor meghajolt, és a modern Kína megalapítóját az emberiesség hazájának legnagyobbjaként említette. Ide amúgy ritkán mennek el külföldi országvezetők, mert Mao szerepe enyhén szólva is vitatott, több millió ember haláláért volt felelős. Utoljára Raul Castro ment tiszteletét tenni a mauzóleumnál 2005-ben követve bátyja, Fidel Castro 1995-ös látogatását.

Ezután Maduro találkozott Wang Yi kínai külügyminiszterrel, akivel a két ország között lehetséges 28 együttműködést tartalmazó szerződést néztek át, amelyek Maduro reményei szerint több milliárd dolláros bevételt jelenthetnének a csődben lévő országnak.

Maduro Kínát országa nagy nővérének nevezte, amelyet aranybányászati jogokkal, gázlelőhelyek feltárásának ígéretével próbál a dél-amerikai országba csábítani, továbbá gyógyszerészeti kutatások is szóba jöhetnek. Kína eddig is Venezuela legnagyobb finanszírozójának számított, az elmúlt évtizedekben közel 50 milliárd dollárral támogatta, most vasárnap pedig további ötmilliárddal utazhat haza az elnök.

Maduro aztán Hszi Csin-ping elnökkel is találkozott, aki támogatásáról biztosította a venezuelait, hogy az ország fejlődő pályára lépjen. 

Venezuela pénzügyi válságban van, a kőolajár csökkenése és a Nemzetközi Valutaalap miatt, közel egymillió százalékos az infláció, és százezrek menekültek el az országból egy jobb élet reményében. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?