Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Leszakadt a madridi Hotel Ritz állványzata, hat emeletet zuhantak a munkások

2018.09.18. 20:00

Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden, a balesetben egy munkás meghalt, tizenegyen pedig megsérültek - közölték a helyi hatóságok.

Az állványzat elemei a 1910-ben épült luxusszálloda legfelső, hatodik emeletéről zuhantak a mélybe, négy embert temetve maguk alá, és egyikük életét vesztette, írta az MTI.

A sérültek közül két ember állapota súlyos. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A spanyol főváros szívében található, emblematikus szállodát február végén zárta be felújítás miatt az új tulajdonos, az ázsiai Mandarin Oriental nevű cég, amely több mint 90 millió eurót költ a beruházásra.

A madridi régióban az idei első fél évben 6,6 százalékkal növekedett a munkahelyi balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest - írta a történtek kapcsán az El País című napilap.

A régió adatai szerint idén január és június között több mint 62 ezer munkahelyi baleset történt, ebből 51 volt halálos, ami 45,7 százalékos növekedés a tavaly első félévi 35-höz képest.

Legutóbb múlt pénteken szenvedett halálos balesetet egy munkás, akire rázuhant egy csaknem két tonnás rakomány.