Peruban megküzd egymással Lenin és Hitler a választáson
Itt a nagy összecsapás, ha már úgy alakult a történelem, hogy a legnagyobb kommunista állam alapítója és a legnagyobb náci birodalom megalapítója - egy állítólagos sakkpartit leszámítva - elkerülték egymást, most Peruban, egy polgármesterválasztás erejéig megküzdhet egymással Hitler és Lenin.
Lenin Vladimir Rodríguez az egyik jelölt, Hitler “El bueno” Alba Sánchez a másik Ancash megyében, Yungar körzetben. Ez utóbbi magát a Jó Hitlernek szereti hívni.
Lenin egyébként adminisztratív úton meg akarta akadályozni, hogy Hitler ezzel a névvel felkerülhessen a választási ívre, merthogy Hitler nem is ott él, hanem hét órányira attól a várostól, amit vezetni szeretne, de nem sikerült a manőver.
Hitler amúgy a Somos Peru, vagyis a Peru vagyunk párt képviselőjeként indul, és édesapja volt annyira kegyes vele, hogy megajándékozza ezzel a névvel, mondván, annyira nem szokványos.
Hitler szerint az ellenzék össze akarta zavarni a választókat azzal, hogy a történelmi szereplővel mossák össze a nevét. Ő maga is nehéznek nevezte a küldetést, hiszen Hitlert számos történelmi bűn terheli, de szerinte már sikerült ezen túllendülni a helyi politikában, amikor 2011 és 2014 között megválasztott polgármester volt.
A mostani szlogenje is ezt bizonyítja:
Hitler az emberekért
Hitler a megbízhatóság
Jó Hitler amúgy azt mondja, nem vállal közösséget a náci ideológiával, de a német kultúrát kedveli.
Yungar csak egyike annak a 1678 körzetnek, ahol regionális és állami választást tartanak október 7-én Peruban, ahol 23,4 millió polgár szavazhat majd.