Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Először tiltottak be pártot Hongkongban

2018.09.24. 06:33

Első ízben tiltottak be politikai pártot Hongkongban, mióta a terület visszatért Peking ellenőrzése alá 1997-ben - írja az MTI.  A Kínától való függetlenedést szorgalmazó, aprócska Hongkongi Nemzeti Pártnak nincs képviselője a törvényhozásban, és csak néhány tucat tagja van.

A hongkongi biztonsági hivatal rövid közleménye szerint a két éve alapított párt működését betiltották, amit azzal indokoltak, hogy fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra. 

A CNN amerikai műsorszóró jelentése szerint ezentúl tilos a párt tagjának lenni, eljárni a nevében, vagy pénzügyi támogatást gyűjteni a párt számára. A rendelkezés megsértőit akár három év szabadságvesztéssel és több mint 3 millió forintnak megfelelő pénzbírsággal sújthatják.

A döntés nem hirtelen született, a helyi hatóságok már júliusban felvetették a "szabad és független Hongkong" megteremtését sürgető tömörülés betiltását, mivel a függetlenedésre történő felhívása fenyegetést jelenthet a nemzet- és közbiztonságra, illetve a közrendre.

A hongkongi hatóságok már korábban is korlátozó intézkedéseket vezettek be a kis párttal szemben, két éve eltiltották vezetőjét attól, hogy induljon a helyi parlamenti választáson. Ezt azzal indokolta a hongkongi kormány, hogy a jelölteknek el kell ismerniük: Hongkong elszakíthatatlan része Kínának. Ellenkező esetben nem indulhatnak a választáson.

A Hongkongi Nemzeti Párt egyike azoknak a kis tömörüléseknek, amelyek a sikertelen, "esernyős forradalomnak" elnevezett tiltakozási hullám után alakultak. Az 1997-ben Kínához visszakerült egykori brit gyarmaton 2014 őszén csaknem három hónapon keresztül tartottak a többnyire békés utcai demonstrációk, amelyeken a fiatal résztvevők azt követelték Pekingtől, hogy biztosítson teljes demokráciát a városnak. A demonstrációk legintenzívebb szakaszában több százezer ember csatlakozott az akciókhoz, amelyek hetekre megbénították a kikötőváros egyes részeit.