Egy hónap alatt 444 embert öltek meg a drogellenes akciókban
Augusztusban 444 emberrel végeztek a Fülöp-szigeteki hatóságok kábítószer-ellenes műveletek során - közölte hivatalos közlésekre hivatkozva az MTI. Azt álíltják, ők ellenállást tanúsítottak, amikor őrizetbe akarták venni őket.
A kormányzat keménykezű drogellenes kampányában eddig már több mint 4800 embert öltek meg. Jogvédők szerint azonban ez a szám elérheti a 12-20 ezret is.
A Rodrigo Duterte elnök által meghirdetett kábítószerellenes háborúban több mint 155 ezer embert vettek eddig őrizetbe és legalább 12, drogok előállítására használt labort és több tucat drogtanyát számoltak fel. A razziák során több százmillió dollár értékű kábítószert foglaltak le.
A fülöp-szigeteki, sok esetben felesleges vérengzést nemzetközi kritika illeti évek óta, ezért egy éve Duterte kivonta a rendőrséget az ügyből, és egy másik hivatal hatáskörébe helyezte át. Akkor azt ígérték, hogy az egyszerű fogyasztókról áttérnek a nagy drogterjesztő hálózatokra, azonban a mostani számok nem azt bizonyítják, hogy ez megtörtént volna.