Jenő
-2 °C
6 °C

A párizsi terrortámadás áldozatának hazudta magát, két évet kapott

2018.10.16. 11:36 Módosítva: 2018-10-16 11:37:13

Csalás és hamis tanúzás vádjával hat hónap letöltendő és másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy párizsi bíróság kedden azt a fiatal nőt, aki a 2015. novemberi párizsi terrortámadások egyik sebesült áldozatának adta ki magát, írja az MTI.

A 33 éves Alexandra Damient azért állították bíróság elé, mert

20 ezer eurót csalt ki a terrortámadások és egyéb bűncselekmények áldozatait megsegítő alapból, és félrevezette a terrorcselekmények francia áldozatainak szövetségét is, akiktől egy normandiai szállodai nyaralást kapott.

Alexandra Damien törzsvendég volt a párizsi Le Carillon nevű bárban, ahol 2015. november 13-án kilenc embert öltek meg dzsihadista támadók. A nő aznap este is oda készült, de végül megváltoztatta a programját, és nem volt a bárban a támadás pillanatában.

A tárgyaláson azzal védekezett, hogy a merénylet után bűntudat hatalmasodott el rajta, és az érzés, hogy akár ott is lehetett volna, átváltozott a meggyőződéssé, hogy valójában ott is volt. A közösségi médiában fényképeket tett ki egy sebhelyről, amelyről azt állította, hogy egy kalasnyikovból leadott lövés okozta. A hatóságoknál jelentkezett a terrortámadás egyik sebesültjeként, amivel azt akarta elérni, hogy jogosulttá váljon állami kártérítésre. Majd felkereste az áldozatok hozzátartozóinak Life for Paris nevű egyesületét is. A hatóságokban azonban gyanút keltett, hogy történetét hézagosan, nem teljesen összefüggően adta elő, ezért nyomozás indult az ügyében.

A nő sírva ismerte be tettét a bíróság előtt, és bocsánatot kért.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?