Száz beteg megöléséért áll bíróság elé egy német ápoló

2018.10.30. 08:52

Az észak-németországi Oldenburg városában áll bíróság elé az a volt ápoló, akit két kórházban összesen 100 páciens megölésével vádolnak – írja a BBC.

A most 41 éves Niels Hoegel még 1999 és 2005 között adott halálos gyógyszeradagot 36 kórházi betegnek Oldenburgban, illetve 64-nek Delmenhorstban. A vád szerint a férfi a kollégáit akarta lenyűgözni az életveszélyes állapotba juttatott páciensei újjáélesztésével.

Frissítés: Hoegel bevallotta, hogy "nagyjából" száz embert ölt meg.

Hoegel már jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti egy hasonló korábbi eset miatt. 2005-ben bukott le azzal, hogy fel nem írt gyógyszert fecskendezett egy páciensbe Delmenhorstban. 2008-ban hét évre ítélték gyilkossági kísérlet miatt. 2014-2015-ben egy második perben két gyilkosság és két további kísérlet esetében találták bűnösnek, ekkor kapta meg a maximális ítéletet. Később bevallotta, hogy még több embert ölt meg, ekkor szélesítették ki a nyomozást.

A mostani per várhatóan jövő májusig fog húzódni. Az ügy a német egészségügyi hatóságoknak is kellemetlen, mert az áldozatok azzal vádolják őket, hogy szemet hunytak az ex-ápoló tevékenysége felett.

A gyanú szerint Hoegel még ennél is több emberrel végezhetett, de mivel a potenciális áldozatok egy részét elhamvasztották, ezekben az esetekben már sosem fog kiderülni az igazság. Ha bűnösnek találják, a férfi még így is a háború utáni Németország egyik legdurvább sorozatgyilkosának bizonyulhat.