Németországban sem volt még ilyen meleg
Nem csak nálunk, Magyarországon dőlnek melegrekordok, Németországban az idei lett a legmelegebb év a rendszeres mérések több mint 130 évvel ezelőtti kezdete óta, írja az MTI a német meteorológiai szolgálat, a DWD pénteki adatai alapján.
A januártól októberig tartó időszakban az átlaghőmérséklet 11,6 Celsius-fok volt, ami a legmagasabb érték a mérések 1881-es kezdete óta, 2,2 Celsius-fokkal haladja meg a 9,4 Celsius-fokos sokévi átlagot. Csak februárban és márciusban volt az átlagosnál hidegebb az időjárás Németországban.
A felmelegedés trendszerű, az ezredforduló óta csak egyszer, 2010-ben, volt a sokévi átlagnál hidegebb a január-októberi időszakban, és az idei már a harmadik történelmi rekord a 2007-es és a 2014-es csúcs után.
Az aszály miatt drágul az üzemanyag
A meleg egyúttal szárazsággal is jár, Berlinben például áprilistól október közepéig nem volt számottevő csapadék, az ország egészét tekintve pedig a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb búzát takarítottak be.
A folyók apadása is súlyos gondot okoz, főleg a Rajnán, amelyen keresztül az ország nagy részét ellátják üzemanyaggal. A tartályhajók az alacsony vízállás miatt a lehetséges mennyiség felét vagy annál is kevesebbet tudnak szállítani.
Az ellátási nehézségek miatt a gázolaj országos literenkénti átlagára az október elején regisztrált 1,34 euróról (430 forint) 1,42 euróra (457 forint) emelkedett a hónap végére, holott a nyersolaj világpiaci átlagára több mint 10 százalékkal csökkent.
A Die Welt szerint az egyik kútnál 1,98 euróra (több mint 635 forintra) emelték a gázolaj literenkénti árát, mert egyszerűbbnek látták az irreálisan magas árral elriasztani az autósokat, mint mindenkinek külön elmagyarázni, hogy nincs elég üzemanyag.
A kormány közben a fenyegető üzemanyaghiány miatt a napokban megnyitotta a stratégiai olajkészleteket a piaci szereplők számára, a nagykereskedők érdekképviselete pedig a vasárnapi kamionstop felfüggesztését sürgeti, hogy az üzemanyag-szállító tartálykocsik minél több töltőállomásra eljuttathassák az utánpótlást.
Borítókép: Reuters / Hannibal Hanschke