Magyar hajléktalant gyászol hőseként egy angol város

2018.11.06. 09:29

Egy magyar hajléktalanra emlékezik az angliai Bath, ahol az 52 évesen elhunyt férfi a város kisebb attrakciója volt – írta a 444.hu. Kakas István haláláról a BBC is megemlékezett

Kakas István
Kakas István

A férfi 2010-ben került Bath-ba, előéletéről keveset tudni – saját elmondása szerint katona volt, később séfként dolgozott Gordon Ramsay és Michael Caines keze alatt –, a Halfpenny hídon árulta a helyi Fedél Nélkült – a Big Issue-t – és élete egyre inkább összefonódott a híddal, amelyet takarított és virágokkal díszített. 

Az angliai magyar hajléktalan hídember helyben egyre ismertebbé vált, de igazán akkor figyeltek fel rá, amikor 2014-ben az Avon folyóból kimentett egy biciklijével beesett kislányt és utánaugró édesapját. Tettéért a várostól kitüntetést is kapott.

A város Widcombe kerületében rengetegen ismerték a barátságos férfit, akinek mindenkihez volt egy kedves szava. 

A vallásos férfi temetési szertartását ingyen elvállalta a St. Matthew Church, de közösségi gyűjtés is indult a férfi halotti torára, amelyre az előzetesen tervezett 3000 font másfélszerese – 1,7 millió forintnyi összeg – jött össze 166 embertől. 

A közösségi oldalakon több kommentben javasolták, hogy a Halfpenny Bridge-t nevezzék át Istvan's Bridge-dzsé.

Kakas István október elején leukémiában halt meg, utolsó napjait a Dorothy House Hospice-ban töltötte.