Valér
-2 °C
0 °C

Bíróság elé kerül a szíriai tinédzserre támadó angol fiatal ügye

2018.11.28. 13:52 Módosítva: 2018-11-28 13:58:23

Bíróság elé kerül annak a 16 éves angol fiúnak az ügye, aki egy 15 éves szíriai menekültre támadt rá egy huddersfieldi iskolában október végén, az esetről készült videó pedig a napokban elég nagy nyilvánosságot is kapott – írja a Sky News.

A rendőrség tájékoztatása szerint az incidens október 25-én történt, a következő napon pedig be is jelentették a rendőrségen, így azóta nyomoztak az ügyben. Mint írták, az áldozat és családja folyamatos segítséget kap a hatóságoktól, emellett pedig egy korábbi ügyben is vizsgálódtak, ahol a szíriai fiú csuklója sérült meg.

Mint írták, az esetről készült videó miatt nagy nyilvánosságot kapott esetben már meg is hallgatták a 16 éves támadót, akit testi sértés miatt idéztek be a fiatalkorúak bíróságára. A másik ügyben összesen három fiatalt hallgattak meg, de ott végül az iskola rendezte a dolgokat.

Az iskola igazgatója elmondta, nagyon komolyan veszik az ügyet, mert a diákok biztonsága a legfontosabb számukra. Hozzátette azt is, hogy mindent megtesznek, hogy az oktatás zavartalanul folyjon az iskolában.

A videót követően egyébként közösségi gyűjtés is indult az áldozat számára, ahol egy nap alatt 50 ezer font gyűlt össze.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!