Antal, Antónia
-1 °C
9 °C

Áprilisban kezdődik a terrorizmussal vádolt osztrák egyetemista pere Törökországban

2018.12.25. 07:43

Szabadlábra helyezték Törökországban Max Zirngast politológiahallgatót, a svájci székhelyű, baloldali Re:volt portál publicistáját. Az egyetemistát annak gyanújával vettek őrizetbe szeptemberben, hogy egy szélsőbaloldali terrorista szervezet tagja. Zirngast korábban cikkeket írt a török kormányzat és a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) közötti konfliktusról.

Ugyan vádat emeltek az egyetemista ellen, de a bíróság elrendelte a szabadlábra helyezését. Első tárgyalását áprilisra tűzték ki, és addig nem is hagyhatja el Törökországot.

A férfi őrizetbe vétele nyomán Bécs magyarázatot követelt Ankarától, amellyel amúgy sem felhőtlen a viszonya a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta.

Az utóbbi két és fél évben a török fegyveres erőknél több mint 8500 embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer személyt – köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat – vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen hálózatához. Mintegy 17 ezer személyt már elítéltek, nagyjából 14 ezren pedig előzetes letartóztatásban ülnek.

Az osztrák hatóságok idén áprilisban betiltották a június 24-ei előre hozott török államfő- és parlamenti választás ausztriai kampányeseményeit. Bécs június első felében arról is döntött, hogy „a politikai iszlám elleni fellépés jegyében” kiutasít több, külföldről támogatott imámot és bezárat hét mecsetet, köztük egy olyat, amelyet a helyi török közösség finanszíroz.

A Sebastian Kurz osztrák kancellár vezetése alatt álló, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta koalíciós kormány ellenzi Törökország felvételét az Európai Unióba, és a csatlakozási tárgyalások beszüntetését sürgeti. (MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!