Újabb ukrán hadihajók indulnak a Kercsi-szoroson keresztül

2019.01.03. 15:01

Ukrajna arra készül, hogy újabb hadihajókat indít útnak a Fekete- és az Azovi-tenger között a Kercsi-szoroson keresztül - erősítette meg csütörtökön egy televíziós interjúban Jurij Birjukov, Petro Porosenko ukrán elnök és a védelmi miniszter tanácsadója.

Ugyanezt mondta Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottság (RNBO) titkára tavaly decemberben a BBC ukrajnai kiadásának adott interjújában. A politikus érvelése szerint ugyanis ha Kijev nem indítana több hajót, akkor elismerné Oroszország fennhatóságát a Krím és a Kercsi-szoros fölött, ezt pedig nem teheti és nem is teszi meg.

Turcsinov szavait magyarázva Birjukov kifejtette, hogy a nemzetközi megállapodások értelmében az ukrán hajóknak joguk van akadálytalanul közlekedniük oda-vissza a Fekete- és az Azovi-tenger között - írta az MTI. 

"Mi pedig ezt folytatjuk is, akár tetszik ez az oroszoknak, akár nem" - szögezte le. Hozzátette: "következő alkalommal nemzetközi megfigyelőket is viszünk magunkkal. Próbáljanak csak még egyszer olyasmit tenni az oroszok, mint legutóbb" - mondta, utalva a november 25-én történt incidensre, amikor az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra a Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre, majd elfoglalta őket, a haditengerészeket pedig letartóztatta tiltott határátlépés címén. Az incidenst Kijev katonai agressziónak minősítette.

A novemberben törtétekkel kapcsolatosan a tanácsadó kijelentette: az orosz fél vélhetően arra számított, hogy az ukrán hajók visszalőnek. "Ez esetben ugyanis Oroszország bizonyítani tudta volna, hogy mi agresszívan léptünk fel" - magyarázta.

Kiemelte annak fontosságát, hogy az ukrán hadihajókat nemzetközi vizeken foglalták el. "Vagyis ez nem fedi az oroszok meséjét arról, hogy egyetlen hajónk is megsértette volna a területi vizüket. Ráadásul a Krím területi vizeit? A Krím Ukrajna része. Ezért igen, a hajóink továbbra is közlekedni fognak. Nem mondhatjuk azt, hogy megijedtünk, ezért többet nem indulunk el" - fejtette ki.

Harminc napos hadiállapot

A Krím félszigetet 2014-ben önkényesen csatolta el Oroszország Ukrajnától, amit a világ országainak zöme - beleértve az Európai Unió és a NATO tagállamait - nem ismer el legitimnek. Oroszország viszont a Krím körüli 12 tengeri mérföldes övezetet saját felségvizének tekinti, a Kercsi-szoroson való áthaladást pedig a nemzetközi és az ukrán-orosz kétoldalú megállapodásokkal ellentétesen saját engedélyéhez köti.

Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet - ráadásul nemzetközi vizeken a már Odessza felé visszafordult hajóikra - megsértve ezzel az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros közös használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti. Orosz állítás szerint az ukrán hajók vették elsőként célba az orosz parti őrség járműveit.

Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette, és Ukrajna tíz megyéjében 30 napra - december 26-ig - hadiállapotot vezettek be, ami a rendkívüli állapot egy formája.

A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot és követelte az ukrán haditengerészek elengedését, akiket jelenleg is Moszkvában tartanak fogva.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Illegális kampányfinanszírozással vádolja az ügyészség.

1 órája

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

2 órája

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

4 órája

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

7 órája

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

3 órája

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

8 órája

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

2 órája

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42