Trump levelet írt Kim Dzsongunnak

2019.01.15. 10:01

Donald Trump amerikai elnök a múlt hét végén levelet küldött Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek - jelentette a CNN-re hivatkozva az MTI.

A levél tartalmáról a hírcsatorna nem számol be, csak annyit ír, hogy a küldeményt Phenjanba szállították és személyesen adták át Kimnek.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség ugyanakkor azt írja, hogy a hét második felében várhatóan Washingtonba utazik Kim Jongcsol, a diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke, ahol várhatóan Mike Pompeo külügyminiszterrel tárgyal. Ezt egyelőre hivatalosan sem Phenjan, sem Washington nem erősítette meg. Kim és Pompeo tervezett találkozóját novemberben váratlanul lemondták.

Kim Jongcsol és Mike Pompeo Kim Dzsongun és Donald Trump esetleges második csúcstalálkozójáról is egyeztethet. Ennek egyelőre sem a helyszínét, sem az időpontját nem jelölték ki, de a hírek szerint mindkét vezető nyitott, hogy a tavaly nyári szingapúri megbeszéléseket követően ismét tárgyalóasztalhoz üljenek.

Trump egy hete azt mondta, a találkozó idejét és helyét valószínűleg rövid időn belül bejelentik. Mint mondta, nagyon jó a párbeszéd a két ország között. Trump korábban azt mondta, újabb levelet kapott Kim Dzsonguntól, és csodálatosnak nevezte az észak-koreai vezető üzenetét.

Trump szerint Dzsongun felismerte, hogy Észak-Korea előtt csodálatos gazdasági lehetőségek nyílnak abban az esetben, ha hajlandó végrehajtani országa végleges atomfegyver-mentesítését és ezzel megszabadulna a gazdaságot szorító nemzetközi szankcióktól is.