Azonosították a 100 méter mély kútba zuhant spanyol kisgyerek hajszálát
Továbbra is kutatnak a több mint 100 méter mély kútba zuhant gyerek után a dél-spanyolországi Andalúziában. A kétéves kisfiú hajszálait szerdán azonosították a járatban, amelynek alját vasárnap óta nem sikerült elérni.
A baleset vasárnap délután történt a település egyik birtokának hegyvidéki területén, ahol a kis Yulen családja ebédelt a szabadban. A hozzátartozók látták, ahogy a gyerek eltűnt a kútnyílásban.
„Látok egy kis reményt, ahogy haladnak" – nyilatkozta a sajtónak José Rosello, a gyerek édesapja, miután kedden a mentésben közreműködők két új járat fúrását kezdték meg: egyet a kúttal párhuzamosan, egyet pedig a hegyoldalból vízszintesen. Az elképzelések szerint a kettőt alul összekötve nyitják majd egybe a kút vágatával, amelynek alján lehet a kisfiú.
A munkálatok végét 24-48 órában határozta meg a mentést koordináló spanyol csendőrség, amely rendkívül bonyolultnak nevezte a feladatot, mivel a kút átmérője mindössze 25 centiméter, ráadásul a beomlás kockázata is fennáll, írja az MTI.
A munkálatok lassúsága miatt kritikát fogalmazott meg Miguel Ángel Escano, a település, Totalán polgármestere. Ugyanerre panaszkodott korábban az édesapa is, aki szerint ráadásul sokáig hiányoztak a kutatáshoz és mentéshez szükséges megfelelő eszközök.
Jesús Esteban, a csendőrség ezredese szerdán elmondta: mostanra mintegy a 60 magáncégtől érkezett segítség a világ különböző országaiból. Ezek közül példaként kiemelt egy svájci vállalatot, amely föld alatt rekedt chilei bányászok kimentésénél is közreműködött.
Bernardo Moltó csendőrségi szóvivő vasárnap a sajtónak elmondta, hogy a nyílásba kamerát vezetettek, amely azonban 73 méteren földakadályba ütközött. Ott megtaláltak egy zacskó édességet és egy műanyagpoharat, amely feltehetően a kisfiúé. Az általában csőhálózatok vizsgálatához használt eszközzel még nem érték el a kútnyílás alját, amelyet körülbelül 110 méter mélyre becsülnek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz
Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.
február 8., 18:32
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek
Peking már csak egy csésze teát kér.
4 perce
- Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna
Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.
február 8., 17:01
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
február 8., 12:05
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
február 8., 12:21
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája
- Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.
47 perce
- Címlapon
Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
A kihallgatásán azt állította, hogy ellopták a profilját.
59 perce
- Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában
Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.
február 8., 11:37