Súlyosan megsérült, négy ujját elveszítette egy sárgamellényes tüntető

2019.02.10. 12:59

Súlyosan megsérült egy francia sárgamellényes tüntető keze a szombati demonstrációkon, négy ujját is elvesztette, miután összecsapások robbantak ki a rendőrökkel a nemzetgyűlés épülete előtt Párizsban, írja az AP.

Tizenharmadik alkalommal vonultak utcára szombaton a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, Párizson kívül Marseille-ben, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, Montpellier-ben és Nizzában is demonstrációk voltak.

A belügyminisztérium szerint 51 ezren vettek részt a többségében be nem jelentett felvonulásokon, Párizsban négyezren tüntettek, írja az MTI. A többezres menet a Champs-Elysées sugárúttól indult az Eiffel-torony irányába. A nemzetgyűlés épülete elé érve többen megpróbálták ledönteni a bejáratot védő paravánokat.

A rendőrök könnygázzal oszlatták az őket dobáló tüntetőket. Itt sérült meg a tüntető is a kezén, őt a tűzoltók szállították kórházba. A sérülést lefilmező egyik szemtanú szerint a rendőrök egyik gránátja sebesítette meg a sárgamellényesek helyszíni fotósának nevezett 21 éves férfit.

„Amikor a rendőrök oszlatni akarták az embereket, egy gránát találta el a vádliján, odakapott, hogy nehogy a lábánál robbanjon fel, de pont akkor ment szét, amikor hozzáért" – számolt be a szemtanú az AFP-nek. Az AP szerint a francia rendőrség nem erősítette meg, hogy az egyik tömegoszlató gránátjuk szakította le a férfi ujjait.

Emellett is több erőszakos incidens volt Párizsba. Amikor a tüntetők padokat, buszmegállókat vagy bankokat kezdtek rongálni vagy szemeteseket és járműveket gyújtottak fel, a rendőrök könnygázzal, gumilövedékkel vagy gránáttal válaszoltak.

A gumilövedék használatáról hetek óta heves vita folyik a francia közéletben, miután a francia rendőrök rendszeresen bevetik, súlyos sérüléseket okozva a tiltakozóknak. A sárgamellényesek szerint az utóbbi két hónapban húsz tüntető vakult meg az egyik szemére gumilövedék miatt. Christophe Castaner belügyminiszter szerint azonban a gumilövedékek alkalmazásával elkerülhető a fizikai kontaktus az erőszakos tüntetőkkel, nélkülük még több sérült lett volna a megmozdulásokon.

Szombaton összesen 31 tüntetőt vettek őrizetbe Párizsban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Külföld
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

32 perce

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45

  • Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.

február 8., 11:37

Neked ajánlott