Felmentették a kiskorúakat bűnözésre kényszerítő romániai bűnbandát

2019.02.16. 22:44

A Hargita megyei bíróság felmentette azt a 25 romániai vádlottat, akiket még 2010-ben azzal vádoltak meg, hogy 181 kiskorút Nagy Britanniába csempésztek, és a bűnszövetkezet kinti tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek. Az ítélet nem jogerős, és nem tudni, miként folytatódik az ügy, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról: a kényszermunka és a rabszolgaság kategóriába sorolták be a gyermekek koldulásra, vagy lopásra kényszerítését.

A gyanúsítottak többsége a Ialomita megyei Tandarei városból származik. Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság azonban mind a 25 vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését.

A romániai G4Media felidézte, hogy 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Tandareiben

4 géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben

Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező 25 vádlottat 2010 júliusában állították bíróság elé.

A Nagy Britanniában elfogott tagok kevésbé voltak szerencsések, közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség.

(MTI)