Putyin célkeresztbe vette a Pentagont

2019-02-20T102902Z 1359582931 RC13E59B8C20 RTRMADP 3 RUSSIA-PUTI
2019.02.20. 12:36
Kapcsolódó
Békés fejlesztéssel indult, rakétakilövéssel ért véget Putyin beszéde

Békés fejlesztéssel indult, rakétakilövéssel ért véget Putyin beszéde

Úgy tűnt, látványosan kerüli a hadsereg kérdését, végül szuperrakéták videós bejátszásával aratott tapsot.

Az ország modernizálása, a polgári ágazatok fejlesztése volt a középpontban Vlagyimir Putyin idei elnöki beszédében – derült ki a Roa Novosztyi közvetítéséből. Ez látszólag kontrasztban állt a tavalyi beszéddel, amelynek legfontosabb része az új szuperfegyver bemutatása volt – visszafogott színvonalú számítógépes animációval. Igaz, az a beszéd is a gazdasággal, a fejlesztés lehetőségeinek felvázolásával indult.

Kapcsolódó
Putyin: Ne picsogjon Európa, ha védekezünk

Putyin: Ne picsogjon Európa, ha védekezünk

Gazdasági sikerek, titkos zsoldossereg, csőlopás, atomveszély, egyházszakadás az orosz elnök sajtótájékoztatóján.

Mindenesetre az elnök népszerűségének csökkenésére reagálhatott Vlagyimir Putyin parlamenthez intézett szerdai beszédének nagy része. Mivel az okok az ország szociális, gazdasági helyzetéből fakadtak – a nyugdíjreform különösen nagy hullámokat vetett – várható volt, hogy az elnök főként ezekről, a fejlődés békés perspektíváiról fog beszélni. A vége mégis hangsúlyosabb lett, igaz, ez már szerves része az elnök megnyilatkozásainak.

Putyin célkeresztbe vette a Pentagont

Putyin egészen egyértelmű üzenetet küldött az Egyesült Államoknak:

Ha a közepes és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták indítására alkalmas állomások romániai és lengyelországi felállítása után a rakéták is megjelennek, Oroszország a fenyegetéssel arányos válaszlépéseket tesz.

Az elnök hangsúlyozta, kényszerhelyzetben lép, de ha ez megtörténik, akkor saját rendszereik

nemcsak azokat a területeket fogják elérni, ahol ezek a rakéták vannak, hanem azokat is, ahol az indításukról szóló döntést meghozzák

– ez elvileg a brüsszeli NATO-központot is jelentheti, de a beszéd alapján inkább Washingtonra vonatkozik.

Előre szólunk, hogy utólag ne vádolja Oroszországot senki

– mondta az elnök, a kényszerhelyzetet azzal érzékeltetve, hogy az Egyesült Államok lengyelországi és romániai telepítéseivel Moszkva 10-12 perc alatt lenne elérhető rakétákkal.

„Az Egyesült Államok utóbbi időkben tapasztalt politikája nem nevezhető barátinak” – mondta Putyin, nem nevezve meg Donald Trumpot, akinek elnökké válásában sokak szerint az orosz titkosszolgálatoknak, hekkercsapatoknak, a fake newst ügyesen terítő trollhadseregnek is szerepe volt.

Az orosz érdekeket látványosan figyelmen kívül hagyják, a nemzetközi jogot sértve újabb szankciókkal sújtják az országot – mondta Putyin, hangsúlyozva, hogy nem Oroszország provokálta ki Washington akcióit. (Orosz értelmezésben a Krím visszavétele Ukrajnától, a kelet-ukrajnai, el nem ismert beavatkozás mind csak válaszreakció volt arra, amit az Egyesült Államok Ukrajnában szervezett.)

„Nekünk nem érdekünk a konfrontáció, főként egy olyan globális hatalommal, mint az Egyesült Államok. ... De nem veszik észre, hogyan változik a világ, folytatják politikájukat, amely Amerika érdekeit sem szolgálja. Ez jogukban áll.

De számolni csak tudnak? Hát, számolják ki a sebességét és a hatótávolságát a mi eszközeinknek.”

Putyin felrótta, hogy az Egyesült Államok kilépett a közepes és nagy hatótávolságú rakéták gyártását és hadrendbe állítását korlátozó, 1987-ben tető alá hozott szerződésből. Elismerte, sok ország fejlesztett ilyen fegyvereket azóta, hogy erről lemondott a két akkori szuperhatalom, és ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell. Erről azonban Putyin szerint nyíltan kellene beszélni, nem pedig utólag keresni magyarázatot arra, Oroszországot okolva, miért lép ki egyoldalúan a megállapodásból Washington.

Putyin a szűk kétórás beszédben felsorolta az ország védelmi erejének modernizálását bizonyító terveket: 

  • Elindult az Avantgard rakétarendszer szériagyártása;
  • 2020-ra hadrendbe áll Szarmat interkontinentális rakéta;
  • 2019 decemberére pedig a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszer is, amelyek a MiG-31-es vadászgépekre is felkerülnek.
  • Elérhető közelségbe került a Poszeidón névre keresztelt robotpilóta vezérelte atomtengeralattjáró, amelynek első darabja tavasszal már vízre kerül.
  • Újdonságként beszámolt a Cirkon rakétákról, amelyek a hangsebesség 9-szeresével haladva vehetnek célba szárazföldi és tengeri célpontokat. Hivatalosan 400 kilométer a hatótávolsága, de Putyin ezer kilométeres hatótávolságról beszélt.

A nagy országmodernizálás

Putyin a beszéd első, nagyobbik részében azonban az ország békés gazdasági fejlesztéséről beszélt. „Külpolitikai prioritásaink ismertek: bizalmon alapuló együttműködés, gazdasági, kereskedelmi, kulturális, tudományos területen.” Putyin szerint Oroszország ebben a szellemben vesz részt az ENSZ-ben, a Független Államok Közösségében, Sanghaji Gazdasági Együttműködésben, az Eurázsiai Gazdasági Közösségben és a Belarusszal közös Szövetségi Államban. 

„Egyenjogú kapcsolatunk Kínával fontos stabilizációs tényező Eurázsiában.” Indiával stratégiai együttműködés van tervben, Japánnal pedig olyan gazdasági együttműködés, amelynek nem titkolt célja, hogy Oroszország végre békeszerződést kössön a második világháború után 74 évvel Japánnal, amelynek területi követelése van Oroszországgal szemben, miután a szigetország nem ismeri el a Kuril-szigetek déli csücskének szovjet illetve orosz fennhatóságát.

Az ország lakóinak azonban fontosabb lehetett a beszédnek az a része, amelyben Putyin – sokadszor jó cárként a rossz bojárok között – arról beszélt, hogy az ügyészségek az indokoltnál többet vegzálják a vállalkozókat.

Az eljárások fele bírósági szakaszba sem jut, az elnök szerint ez azt bizonyítja, hogy a hatóságok gyakran alaptalanul lépnek fel a vállalkozókkal szemben,

akik gyakran hónapokig ülnek előzetesben, anélkül hogy bárki kihallgatná őket. A következmény: a vállalkozások tönkretétele, munkahelyek elvesztése – mondta az elnök.

Putyin a digitális gazdaság polgári fejlesztéséről, a startupok támogatásának fontosságáról szólt, és közvetlenül üzent a törvényhozóknak: teremtsék meg ezeknek a cégeknek hatékony működéséhez szükséges törvényi feltételeket.

A védelmi iparnak pedig rá kellene hangolódnia a polgári kibocsátásra is. Putyin szerint itt van a „bátor kezdeményezések ideje”, hogy a big data, a robottechnológia területén Oroszország globális szereplővé váljon. Más kérdés, hogy Kína ebben messze Oroszország előtt jár.

Az ország természeti adottságaiban rejlő perspektívákról beszélt a mezőgazdaság kapcsán is. Putyin szerint ökológiailag tiszta termék külföldön „már egyáltalán nincs”, egy „zöld brand” megteremtésével, amely garanciát nyújt arra, hogy csak tiszta technológiát használnak, Oroszország nagy szeletet hasíthatna ki az élelmiszer világpiacán.

A mezőgazdasági export – jelentős részét a búza adja – jelenleg 25 milliárd dollár, Putyin ezt öt éven belül 45 milliárdra emelné.

Putyin a szociális intézkedésekben

  • ígért bölcsődéket – idén 90 ezer, 2021-ig összesen 270 ezer hellyel –, 
  • demográfiai felfutást a szegénység visszaszorításával – a 145 milliós országban most 19 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt a hivatalos adatok szerint, míg 2000-ben ez a szám 45 millió volt –, 
  • segítséget ígért a lakáshitelek törlesztőihez, haladékot nyújtva, 
  • szólt az egészségügy fejlesztésének szükségességéről, mert ”a jelenlegi szint sokakat nem elégít ki”,
  • csökkentené az orvosi beavatkozásra való várakozás idejét.
  • Ezenkívül szóba került a művelődési házak fejlesztése vidéken – ahonnan különösen nagy az elvándorlás –,
  • a szemétkezelés, a korszerű újrafeldolgozás szükségessége, 
  • a tanároknak és orvosoknak szánt életpályamodell, az érintettek fizetésének biztos növekedését ígérve, 
  • valamint az infrastrukturális fejlesztés az internettől a repülőtereken és a vasúton át a Moszkva–Szentpétervár-autópályáig.

Putyin szerint Oroszország képes stabilan három százalék feletti GDP-növekedést tartani. Az ország jelenlegi aranytartalékai teljes egészében fedezik az ország külső adósságát, jelentette be Putyin – igaz, ez nem jelenti hogy ez egészében bevethető volna az adósság ellen, de jelzi, hogy az ország stabilan képes fizetni törlesztőrészleteit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.

február 8., 16:36

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.

február 8., 11:37