Tűz ütött ki egy többemeletes lakóépületben szerda este Banglades fővárosában, Dhakaban - olvasható a BBC oldalán. Eddig hatvankilenc áldozata van a tűzvésznek, ám ez a szám valószínűleg emelkedni fog.
A lakók nagy része nem tudott időben kimenekülni a négyemeletes házból. Kétszáz tűzoltó vonult ki a helyszínre, és folyamatosan kutatnak további túlélők után.
Ali Ahmed, a helyi tűzoltóság vezetője szerint a tűz idején közlekedési dugó volt, ezért sokan nem tudtak elmenekülni. A mentést tovább nehezítette, hogy nagyon szűkek a környékbeli utcák.
Az épületben lakások mellett raktárhelyiségek is voltak, melyeket gyúlékony vegyszerek tárolására használtak. Helyi tudósítók szerint a tűz nagyon gyorsan átterjedt a környező épületekre, legalább öt másik ház is kigyulladt. A tűz továbbterjedését ugyan sikerült megállítani, de az oltást még nem fejezték be.
Mikor ott voltam a gyógyszertárban, hallottam egy nagy robbanást. Hátrafordultam és láttam, hogy az egész utca lángol. Mindenhol lángok voltak. Én is megégtem.
- nyilatkozta Haji Abdul Kader, a tűzeset egyik túlélője. A férfi boltját teljesen elpusztította a tűz.
Bangladesben régóta fennálló probléma, hogy az épületek biztonsági előírásait nem mindig tartják be. Hasonló baleset történt február közepén, akkor nyolc ember vesztette életét.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.