Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Harcba szólította 1 milliárd 300 milliós népét az indiai miniszterelnök

000 1DX10S
2019.02.28. 21:58 Módosítva: 2019.02.28. 23:12

Egy nappal azután, hogy kölcsönös légicsapásokkal új szintre lépett az indiai-pakisztáni konfliktus, Narendra Modi indiai kormányfő videószózatot intézett a több mint 1,3 milliárdos országhoz:

Barátaim, amikor az ellenség megpróbálja megrendíteni Indiát, és terrortámadást követ el [a területén], akkor ezzel céljuk részben megakasztani az ország fejlődését. Ezzel szemben minden indiainak sziklaszilárdan és egységesen fel kell vennie a harcot.

A harcias nyilatkozatot megfejelte még a miniszterelnök hindu nacionalista pártja, a Bháratíja Dzsanata Párt közleménye, mely a helyzet rosszabbodását, további katonai összecsapásokat vetített előre. Egy hadiállapot közeli, feszült helyzet nagy lökést jelent a kormánypártnak a Gandhi-Nehru-dinasztia vezette Egyesült Progresszív Szövetséggel vívott választási harcban, de azért túlzás lenne a kardcsörtetést egyszerűen belpolitikai okokra visszavezetni,

főleg azért, mert az elmúlt hetven évben nem egyszer került elő az a kard.

72 éve egy maharadzsára bízták a döntést, azóta hadiállapot van

India és Pakisztán lényegében azóta viaskodik, amióta létezik India és Pakisztán. A két ország ugyanis az indiai brit gyarmati terület vallási alapú felosztásával jött létre, ami egy lakosságcserével megfejelve papíron jó ötletnek tűnt, csakhogy már 1947-ben is több százezer halálos áldozattal és tízmilliós menekülthullámmal (pontosabban hárommal: a Kelet- és Nyugat-Pakisztánba tartó muszlim és egy Indiába tartó hindu migrációval) járt.

Ráadásul – ahogy az etnikai és vallási alapú csoportosítgatásoknál lenni szokott – elmélyítette a két fél közti ellentéteket, és hadifronttá változtatta a megmaradt kevert lakosságú területeket.

Az indiai szubkontinensen ez a válsággóc a Himalája nyugati felén található Kasmír.

A vegyes felekezeti hovatartozású, de muszlim többségű régiót kormányzó hindu maharadzsának az 1947-es brit Indiai Függetlenségi Törvény meghagyta a döntés jogát, hogy kezdjen valamit a saját birtokával. Csakhogy bonyolult győzködések és fenyegetések után Pakisztán végül megtámadta Kasmírt, ami végül Indiához csatlakozott. A területért 1947 után 1965-ben és 1999-ben is háború tört ki, és jelenleg a két ország ott tart, hogy egyetlen négyzetkilométert sem hajlandó engedni saját foglalásaiból. Az egykori Kasmír 43 százalékát India, 37 százalékát Pakisztán ellenőrzi. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a régió 20 százaléka – jó részt alig lakható magashegységi területek – a hatvanas években Kínához került.

Na de mi a helyzet az atomfegyverekkel?

A konfliktus kényes mivoltát leginkább az adja, hogy mindkét hatalom rendelkezik annyi atomfegyverrel, hogy azzal nem csak riválisát, de fél Ázsiát is elpusztíthatja. Pakisztán szaúdi pénzből, amerikai jóváhagyással fejlesztette ki saját arzenálját, és jelenleg 140-150 klasszikus atomtöltettel rendelkezik, melyeket vagy repülőgépekről indított cirkálórakétákkal, vagy akár 1500-1700 kilométerre ellőhető ballisztikus rakétákkal tud célba juttatni. India is 140-150 saját fejlesztésű atomtöltettel rendelkezhet, azonban sokkal fejlettebb ballisztikus rakétákkal, illetve légi- és tengeri hordozóeszközökkel rendelkezik – a csapásmérő erőket ugyanis nem elsősorban pakisztáni, hanem kínai célpontok elérésére kalibrálták.

Az elmúlt évek konfliktusai leginkább az indiai határvidékre összpontosultak, ahol a Dzsammu és Kasmír elnevezésű tagállam lakosságának 60 százalékát muszlimok teszik ki. Maga a határ (ami inkább egy fegyverszüneti vonal) az elmúlt évtizedekben a két hadsereg menetrendszerű erőfitogtatásai (azaz apróbb lövöldözések) ellenére meglehetősen stabil maradt, a harcokat leginkább dzsihadista kasmíri szeparatisták vívják az indiai rendfenntartó erőkkel. A bonyolult vallási és társadalmi okok, köztük

  • a muszlimok vallási-gazdasági-politikai diszkriminációja,
  • az iszlamista irányzatok terjedése,
  • a pakisztáni propagandahátszél és tevőleges támogatás
  • és az indiai kormányzat rendszerszerű emberi jogsértései

által kiváltott felkelés 1989 óta zajlik változó intenzitással – és a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI aktív támogatásával. A kasmíri felkelők ugyanolyan szilárd hátországként tekinthetnek Pakisztánra, mint az afganisztáni tálibok; több nyugati diplomata és szakértő is utalt arra, hogy az itteni kiképzőtáboraikat, instruktoraikat és fegyverutánpótlásukat az ISI biztosítja.

Megölték a dzsihadista influenszert, mártír lett belőle

Az erőszak az ezredforduló körül csúcsosodott ki átlagosan évi 1800-2000 áldozattal; a jelenleg is zajló menet 2016-ban kezdődött, amikor az indiai hadsereg végzett az egyik kasmíri dzsihadista szervezet – a közösségi médiában is népszerű fiatal (22 éves) – vezetőjével, Burhán Vánival, aki pillanatok alatt mártírrá vált a helyiek között, és halálával felszította az ellenállás tüzét. A 2010-es évek relatív nyugalmához képest 2018 különlegesen véres év volt: legalább 500 ember lett áldozata a harcoknak a régióban.

Az indiai kormányt és az ország közvéleményét elsősorban a fegyveres erők elleni véresen kreatív merényletek piszkálják fel, mint amikor például 2016-ban egy sátortáborba surrantak be gránátokkal felfegyverzett merénylők, vagy amikor 2018-ban a mostani konfliktus főszereplője, a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) szervezet egyik „mártírja” halálának évfordulóját egy katonai lakónegyedben tartott mészárlással ünnepelte meg.

Ezekre a merényletekre India mindig megtorló akciókkal válaszol, melynek logikáját Daniel Markey amerikai kutató úgy jellemezte, hogy

az a cél, hogy a pakisztáni agresszió minden megnyilvánulására egy nagyobb volumenű válasz érkezzen. Ez nem feltétlenül rossz stratégia, amíg minden ilyen választ gondosan mérlegelnek, és nem követnek el hibát.

Ezen elvet követve India nem most intézett csapást a pakisztáni határ mögötti területen fekvő célpontokra; a vezetés 2016-ban különleges alakulatokat küldött dzsihadista kiképzőtáborok ellen, melyekről a pakisztáni kormány nem volt hajlandó tudomást venni.

A mostani, minden korábbinál súlyosabb indiai katonai akció egy minden korábbinál súlyosabb merénylet megtorlásának indult. Február elején ugyanis a Dzsais-e-Mohamed merénylője egy robbanóanyaggal megtömött autóval hajtott bele az indiai tartalékos rendőrség 78 járműből álló konvojába, és 46 indiait ölt meg. Az 1989 óta legnagyobb emberveszteséget okozó támadásra válaszul India kezdetben gazdasági szankciókat vezetett be Pakisztán ellen (ahol a lapok hősként ünnepelték a merénylőt), de a felháborodott közvélemény nyomására az indiai légierő 12 Mirage 2000-es vadászbombázója kedden legalább öt, a dzsihadista szervezethez köthető objektumot vett célba a pakisztáni légtérből indított, irányított bombákkal, és az indiai légierő értékelése szerint legalább 300 terroristával végeztek.

Pakisztán ezzel szemben „jelentéktelen” károkról számolt be, de azért érezhetően érzékenyen érintette az 1971 óta nem tapasztalt, ráadásul a saját légvédelme által nem jelzett légtérsértés. Három harci géppel ugyanis „figyelmeztető szándékú” légicsapásokat hajtottak végre indiai oldalon, melyeket az indiai légierő hat vadászgépének közbelépésére azonban nem értek el (az események pontos menetét és eredményeit a két fél egymástól szögesen eltérő elbeszélései miatt nehéz rekonstruálni). A kontrára jött a rekontra, azaz az indiai légierő pakisztáni berepülése; az antik – már a magyar légierő kötelékeiből is kivont – Mig-21-eseket pakisztáni F-16-osok várták, és két gépet lelőttek. Közben az indiai fél állította, hogy a légvédelem leszedett egy pakisztáni vadászgépet, de ezt cáfolták. Az incidens hatására az indiai hadsereg tüzérségi csapást mért nem tisztázott pakisztáni területekre, és kézifegyverekkel vívott tűzpárbajokról is érkeztek beszámolók.

Mindenki bekapcsolta a hűtőventillátorokat

A helyzet fonákságára jellemző, hogy miközben mindenki tudja, hogy a gerillaharcokat suttyomban támogatja a pakisztáni vezetés, addig a két ország hivatalosan 2003 óta tartja magát a tűzszünethez, és az államszintű kapcsolatok is működnek. 2014-ben az akkor hivatalba lépő indiai nacionalista kormány például tartós békemegállapodásokat szorgalmazott, Navaz Sárif pakisztáni miniszterelnök pedig részt vett kollégája ünnepélyes beiktatásán.

A világ egyik leghíresebb krikettjátékosaként feltűnt, tavaly nyáron hatalomra került Imran Hán pakisztáni kormányfő – akinek katonai lehetőségei is sokkal korlátozottabbak, mint Narendra Modinak – a jelenlegi konfliktusban is igyekszik elkerülni a problémák háborúvá terebélyesedését. Szerdán kifejezte reményét, hogy „diadalmaskodik a józan ész”, és arra figyelmeztette Újdelhit, beláthatatlan következményei lehetnek, ha a két atomhatalom vezetése elvéti a lépést:

Ha megnézzük mindkét fél fegyverarzenálját, megengedhetjük-e magunknak, hogy egy kicsit is elszámoljuk magunkat?

Sőt, Pakisztán csütörtökön már szabadon is bocsátotta az egyik lelőtt gép pilótáját.

A légi összecsapások hírére az összes nagyhatalom és a régió országai is azonnal bevetette a diplomáciai arzenálját, és ez azzal a közvetlen haszonnal járt, hogy csütörtökön egyik oldalról sem jelentetettek komolyabb harci cselekményeket, a pakisztáni légügyi hatóságok pedig helyi idő szerint csütörtök éjfélkor már a légtérzárat is feloldják.

(Borítókép: Narenda Modi támogatói tüntetnek Újdelhiben a kasmíri bombázás után 2019. február 26-án. Fotó: Sajjad Hussain / AFP)