Visszatért Venezuelába Juan Guaidó ellenzéki vezető

2019.03.04. 21:19

Megérkezett hétfőn a venezuelai fővároshoz, Caracashoz közeli Simón Bolívar nemzetközi repülőtérre az önmagát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető, akit civilek és a nemzetközi közösség képviselői fogadtak - írja az MTI.

Hírügynökségek szerint az ellenzéki vezető hazatérésével a letartóztatását kockáztatja, mivel figyelmen kívül hagyta a vele szemben egy előzetes vizsgálat részeként elrendelt kiutazási tilalmat, és latin-amerikai körútra indult, hogy további támogatókat szerezzen magának a hivatalban lévő venezuelai elnökkel, Nicolás Maduróval szemben.

Mindnyájan tisztában vagyunk a politizálás kockázataival Venezuelában

- mondta újságíróknak Guaidó, aki üdvözölte a jelen lévő diplomatákat és kijelentette, hogy folytatják az utcai megmozdulásokat.

Az EFE spanyol hírügynökség jelentése szerint többek között spanyol, francia, német, portugál, chilei és argentin diplomaták gyűltek össze, hogy fogadják és kísérjék a venezuelai ellenzéki vezetőt.

Az EFE korábbi beszámolói szerint venezuelaiak százai kezdtek el gyülekezni országszerte a Guaidó által meghirdetett megmozdulások alkalmából.

A venezuelai ellenzéki vezető arra figyelmeztetett: "Maduro úgy fog tenni, mintha soha nem próbált volna meg elnyomni és megosztani minket", ezért felszólította az állampolgárokat, hogy folytassák az utcai megmozdulásokat.

A Guaidót elsőként elismerő Egyesült Államok alelnöke, Mike Pence hétfői Twitter-bejegyzésében "gyors reagálást" ígért abban az esetben, ha az ellenzéki vezetőt visszatérését követően megfenyegetik, megfélemlítik, vagy ha erőszakot alkalmaznak vele szemben a venezuelai hatóságok. Bár a Maduro-kormány még nem reagált Guaidó visszatérésére, az ellenzéki vezető belső köre szerint valós a veszélye annak, hogy letartóztatják őt.

Guaidó február 22-én a kolumbiai Cúcuta városába utazott, hogy megpróbálja onnan másnap bejuttatni a felhalmozott - javarészt az Egyesült Államok által küldött - humanitárius segélyeket Venezuelába, de a Maduróhoz hű fegyveres erők útját állták a szállítmányoknak. Eközben Brazíliából is megpróbáltak segélyszállítmányokat bejuttatni.

A segélyeket bejuttatni próbáló tüntetők és a fegyveres erők között összecsapások törtek ki, amelyekben különböző források szerint többtucatnyian meghaltak, és több százan megsebesültek. A venezuelai ellenzék állítása szerint azonban így is sikerült mintegy 50 tonna humanitárius segélyt bejuttatnia.

A venezuelai ellenzék az országot sújtó humanitárius válságra hivatkozva kérte a segélyszállítmányokat. Maduro azonban tagadja a válság létét, a gazdasági problémákért pedig az amerikai szankciókat teszi felelőssé. Szerinte a segélyszállítmány csak ürügy egy amerikai katonai beavatkozásra.

Azt nem tudni, hogy a kiutazási tilalom alatt álló Guaidónak miként sikerült átjutnia a Kolumbiával közös határon. Ő maga azt állította, hogy a venezuelai hadsereg segített neki ebben. Maduro ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: Guaidónak emiatt bíróság elé kell állnia.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09