Születése óta terroristavezérnek nevelték, most rajta a világ szeme

2019-03-01T125231Z 1868218545 RC18EB81B900 RTRMADP 3 MIDEAST-USA
2019.03.07. 15:09

Hamza bin Ladenről nem sok biztosat tudni. Már rögtön a születési dátumáról viták vannak, általában 1989-re teszik, de keringenek más verziók is, ráadásul a holléte is kérdéses.

Ami biztos: ő a világ egykori leghírhedtebb terroristájának, Oszama Bin Ladennek a fia, és apja a saját utódjául szánta.

Ha úgy vesszük, elég jól halad. Nemcsak azért, mert már 12 évesen is lelőtt amerikai helikopterek roncsai között örömködött (erről később még lesz szó), hanem mert 2017-ben hivatalosan is felkerült az amerikaiak terroristalistájára, múlt csütörtökön pedig egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére az Egyesült Államok.

Mit tudni Hamzáról?

A 30 év körüli Hamza pont az al-Kaida megalakulása után született Oszama bin Laden szaúdi feleségétől (rajta kívül még két neje volt), egyetlen közös fiúgyerekként. Szaúd-Arábiában született, aztán amikor az apja összebalhézott a kormánnyal, 1991-től Szudánban éltek, majd miután 1996-ban kiutasították a családot, a kelet-afganisztáni Dzsalalabádban nőtt fel, egy elzárt családi farmon. A többi rokonnal, illetve terroristák hozzátartozóival összesen mintegy 60-an éltek együtt. Ő volt Oszama bin Laden tizenötödik, egyben kedvenc gyereke a több mint húsz közül.

Egy gyerekkori barátja, a Bin Ladenék mellett nevelkedett, majd 9/11 után elfogott és a CIA-ba beszervezett Abdurahman Khadr  azt mondta róla  a New York Postnak, hogy Hamzának egyrészt meg kellett tanulnia a Koránt a farm mecsetjében, másrészt viszont lázadó volt, Coca-Colát ivott, az ételeit pedig Tabasco szósszal ízesítette, pedig mindkét étel a gyűlölt Nyugat szimbóluma volt. „Mindig próbált becsempészni olyan cuccokat, amiket nem lett volna szabad" – mondta róla Khadr. 

Hamza bin Laden a 2001. szeptember 11-i merényletek idején 12 éves volt, két hónappal később az al-Kaida kiadott egy felvételt, amelyen a fiú Afganisztánban a három testvérével együtt fegyvereket forgat, a földről szedegeti egy lelőtt amerikai helikopter roncsait, és a tálib vezért, Omár mollát dicsőítő verset szaval. 

Nem sokkal később, amikor az amerikaiak megbuktatták a tálib kormányt, Hamza a Bin Laden család más tagjaival együtt előbb Pakisztánban, majd miután ott azonnal forró lett a talaj, gyorsan Iránban keresett menedéket, ott éltek 2010-ig. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy például 2005-ben a Vazirisztáni mudzsahidek című felvételen szerepeljen, melyen az al-Kaida a pakisztáni–afgán határon, Észak-Vazirisztánban támadja meg a pakisztáni állami biztonsági erőket. 

2008-ban az akkoriban   meggyilkolt Benazir Bhutto  pakisztáni politikus posztumusz életrajzi könyvében nevezte meg a még mindig csak tizenéves Hamza bin Ladent, mint a meggyilkolását tervező csoportok közül az egyiknek a vezetőjét, majd ugyanabban az évben nyáron, a londoni merényletek harmadik évfordulóján újabb videón szerepelt: saját verset szavalt, és  sürgette  Amerika, Nagy-Britannia, Franciaország és Dánia pusztításának felgyorsítását. A dánok akkoriban  a Mohamed-karikatúrák   miatt kerültek célkeresztbe.

Hamza ekkor kapta meg 

A TERROR KORONAHERCEGE

gúnynevet.

2011-ben az első hírekkel ellentétben nem halt meg, még csak fogságba sem esett, amikor Oszama bin Ladent és legidősebb fiát megölték amerikai kommandósok, a terrorvezér több fiát és Hamza bin Laden anyját pedig őrizetbe vették a pakisztániak. Bár már Pakisztánban élt, valószínűleg épp nem volt a családi birtokon akkor.

A fiatal férfi ekkor pár évre eltűnt, majd 2015-től aktivizálta magát. Az első bejelentkezése az al-Kaida weboldalára felkerült hangfelvétel volt, amelyen az al-Kaida vezére, Ajmán az-Zavahiri hivatalosan is a terrorszervezet tagjaként mutatta be Hamzát, aki  Washington, London, Párizs és Tel-Aviv elleni szent háborúra szólított fel.

Ha azt gondoltátok, hogy az Abbottabádban elkövetett bűnös tettetek megtorlatlan maradnak, akkor tévedtetek

– mondta apja megölésére utalva. Fenyegetett és az al-Kaida erősödéséről beszélt egy 2016-os felvételen, ugyanebben az évben a szaúdi kormány megbuktatását sürgette.

2017 legelején Amerika hivatalosan is feltette a terroristalistájára (pdf nyílik), úgynevezett „specially designated global terrorist"-ként könyvelte el, ami egy jogi formula ahhoz, hogy mindenféle pénzügyi szankciót léptessen életbe ellene. Szintén 2017-ben a CIA kiadott egy videót a férfi esküvőjéről. A felvételeket sok ezer dokumentummal együtt az Oszama bin Laden-ház 2011-es átkutatásakor találták.

Hamza bin Ladent ez nem állította le, egy üzenetében a szíriai dzsihád fontosságát hangsúlyozta, és az ISIS által is kedvelt „magányos elkövető" módszerrel végrehajtott támadásokra szólította fel a híveket. Tavaly augusztusban Oszama bin Laden még életben lévő édesanyja adott egy interjút a Guardiannek. Azt mondta, nem akarja még egyszer átélni azt, amit Oszamával.

Azt hittük, végre túl vagyunk rajta, mikor jött Hamza, és közölte, hogy megbosszulja az apját

– mondta a nő. „Ha most elém állna Hamza, azt mondanám neki, gondolja át kétszer mit tesz, és ne lépjen az apja nyomdokaiba, mert azzal a lelkének egy igazán negatív és borzasztó részébe lép be" – fogalmazott a nő.

Ebben az interjúban szerepel az is, hogy Hamza bin Laden még 2009-ben a 9/11-es merényletek fő végrehajtó-gépeltérítője, Mohamed Atta lányával házasodhatott össze, állítólag három gyerekük született azóta. Később Hamza egyik testvére, Omar bin Laden ezt tagadta, azt állította, hogy testvére Abu Mohamed al-Maszri (amúgy szintén magas rangú al-Kaida-vezér) lányát vette el.

Ebből szakértők szerint azt lehet kiolvasni egyébként, hogy az al-Kaida igyekszik egyben tartani a „9/11-es csapatot", illetve hogy a szervezet Oszama bin Laden örökségét fontosnak tartja.

Kell-e most rettegni tőle?

Oszama bin Laden örökségének hangoztatása nem véletlen. Az al-Kaida az elmúlt években eléggé elvesztette a befolyását, főleg a fiatalokat bevonzó ISIS-szel szemben, ráadásul a vezetőjük, Ajmán az-Zavahiri már 67 éves. Mivel azonban fordulni látszik a kocka, legalábbis olyan szempontból, hogy most épp az ISIS kezdi a végét járni, ez esélyt jelenthet az ifjú Bin Ladenéknek, hogy benyomuljanak a terrorűrbe a vetélytársuk ellenében. Ebben jól jön nekik a hagyományokra, az iszlamista terror kváziatyjára való hivatkozás.

Más kérdés, hogy – a Guardiannek nyilatkozó szakértők 2017-es elemzése szerint – Hamza ugyan magas rangú tiszt lett a szervezetben, egyesek szerint ő a vezér első számú helyettese, legfeljebb PR-szerepet játszhat a neve miatt, miközben tapasztaltabb, jobb összeköttetésekkel rendelkező emberek vihetik a szervezet valódi katonai és stratégiai ügyeit. Például a szíriai ág vezetője, a 45 éves Abu Mohamed al-Golani, és Szaif al-Adel, egy 57 éves veszélyes terrorista, aki már 1998-ban benne volt az amerikai követségek elleni afrikai robbantásokban. 

Abu Mohammed al-Golani
Abu Mohammed al-Golani

Mindenesetre ha Hamza terroristaként kezd el bevonulni a világtörténelembe, az igencsak keresztülhúzza a Szaúd-Arábiában élő Bin Ladenek kommunikációját, miszerint a családnak már semmi köze a terrorizmushoz, másrészt a keménykezű, ugyanakkor kifelé reformokat mutató szaúdi trónörökösnek, Mohamed bin Szalmánnak is bekavarhat a törekvéseibe.

Úgyhogy Szaúd-Arábia pénteken bejelentette, hogy már novemberben megfosztotta az állampolgárságától Hamza Bin Ladent. -

Szaúd-Arábia egyébként úgy jön a képbe, hogy Oszama bin Laden a szaúdi fővárosban, Rijádban született, és Oszama gyerekei közül sokan a családjukkal együtt visszaköltöztek az elmúlt időszakban, jogi értelemben menekültként élnek Szaúd-Arábiában. Azt állítják, 1999-ben volt utoljára személyes kapcsolatuk Oszama bin Ladennel, és nem tartják a kapcsolatot Hamza bin Ladennel sem. Más Bin Laden családtagok állítólag Iránban, Teheránban maradtak.

Hogy hol lehet Hamza, azt megtippelni sem tudják a nyugati országok. Vannak feltételezések, hogy még mindig Iránban él, az ottani szolgálatok védelme alatt, nekik ugyanis nem lenne rossz, ha az erősödő al-Kaida éket tudna verni a Közel-Kelet és a Nyugat, jelesül a szaúdiak és Amerika közé, igaz, ezt a verziót hevesen tagadják. Mások szerint a „terror koronahercege" az afganisztáni–pakisztáni régióban lehet.

Fő források: Guardian 123, 4New York Post, PBS, Business Insider, Slate

(Borítókép: Az Egyesült Államok szövetségi kormányának Twitter-oldalán 2019. március 1-én közzétett kép. Egymillió dolláros vérdíjat tűztek ki Hamza bin Landen fejére. Fotó:  State Department/REUTERS)