A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMPolitikus lett volna a következő célpontja D. Csaba bérgyilkosnak
Szerb lapértesülés szerint egy szerb politikus lett volna a következő áldozata a hidegvérű vajdasági bérgyilkosnak, D. Csabának, akit egy prágai három csillagos szállodában fogtak el a rendőrök nemrég - írja a Blikk.
Az Alo nevű szerb portál szerint a célszemély, azaz a politikus likvidálásával egy másik politikus bízta meg a férfit, a sikeres akcióért pedig 50 ezer eurót, azaz közel 16 millió forintot ajánlott. Csak erősíti ezt a feltételezést, hogy a cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak D-nél, amikor rajtaütöttek. Az nem derült ki, honnan kapott fülest a hatóság. A vajdasági bérgyilkost egyszer már feldobták a társai, s elképzelhető, hogy most is ugyanez történt - jegyzi meg a Blikk.
A vajdasági születésű férfit Hollandiában, Szerbiában és Magyarországon is gyilkossággal gyanúsítják. Magyarországon V. László vállalkozót ölhette meg a Szilas-pataknál, tavaly szeptemberben, Hollandiában egy horvát állampolgárral végzett.
A 39 éves férfinak akár több, megoldatlan ügyhöz is lehet köze Szerbiában, ahol korábban már 13 évet ült gyilkosság miatt, miután 2004-ben egy étteremben végzett Branislav Jelačić bűnözővel. 2017 februárjában szabadult, de annak az évnek az őszén újra elfogták Szarajevóban, mert a boszniai fővárosban újra ölni készült. Megint börtönbe került egy időre, de a tavaly szeptemberi, XV. kerületi gyilkosság idején már szabadon volt.
A cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak a bérgyilkosnál.
81 · Mar 07, 2019 05:48am Tovább a kommentekhez