99,99 százalékos részvétellel ment le az észak-koreai választás

2019.03.12. 08:54

Kihirdették kedden az észak-koreai állami médiában a hét végi parlamenti választások győzteseinek listáját, írja az MTI. A listán nem szerepel Kim Dzsongun neve, mivel valószínűleg nem is indult az amúgy formaságnak számító választáson.

A 687 megválasztott képviselő - akik mind a diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt tagjai - között szerepel azonban a húga, Kim Jodzsong. Először választották meg továbbá Ri Jongho külügyminisztert és helyettesét, Coj Szonhit, aki a delegációvezető volt az észak-koreai atomprogram leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

KCNA észak-koreai hírügynökség szerint vasárnap a választásra jogosultak mintegy 99,99 százaléka adta le voksát, az új képviselőket pedig 100 százalékos többséggel választották meg.

Két hete, a sikertelen Trump-Dzsongun találkozó után egy száműzetésben élő, a nemzetközi téren ismeretlen észak-koreai ellenzéki csoport bejelentette, hogy ellenkormányt alakított, hogy megdöntse Kim Dzsongun észak-koreai vezető hatalmát. A magát Csollima-Polgári Védelemnek nevező csoport a honlapján közölte: Szabad Csoszon néven átmeneti kormányt hoz létre - azóta viszont nem hallattak magukról, szóval Kim Dzsongunnak egyelőre nincs mitől félnie.