Brit pénzügyminiszter: Fizikai képtelenség a brexit március 29-én

GettyImages-1136156614
2019.03.17. 13:16

Fizikai képtelenségnek tartja a brit pénzügyminiszter, hogy az Egyesült Királyság kiváljon az EU-ból március 29-én. Philip Hammond szerint egyszerűen túl kevés idő maradt addig, így a brexit akkor is lehetetlen lenne, ha a parlament megszavazná a kormányfő javaslatát – nyilatkozta a BBC-nek. 

Ráadásul ennek is kevés az esélye, hiszen Theresa May megállapodását rövid időn belül kétszer is nagyon leszavazták, legutóbb a múlt héten. 

Harmadszor a kormány csak akkor terjeszti az alsóház elé a jövő héten a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő megállapodást, ha biztos abban, hogy az egyezmény elfogadásához megvan a többség – idézte Hammondot az MTI.

A konzervatív párti brit kormány kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének meghosszabbítását, és ezt a kezdeményezést az alsóház csütörtökön támogatta. A kormány június 30-áig kéri a hosszabbítást, de ez a viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás a kormányzati indítvány szerint akkor reális, ha az alsóház március 20-áig - a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a Brexit-megállapodást.

Philip Hammond pénzügyminiszter azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a kormány csak abban az esetben terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha bízik abban, hogy ezúttal elegendő számú képviselő hajlandó támogatni az egyezményt. "Még nem tartunk itt" - tette hozzá.

Annyira nem tart itt a párt, hogy May a Sunday Telegraph hasábjain kérleli a képviselőket, hogy felelősségteljes, hazafias politikusokként szavazzák meg a javaslatot. 

„Ha a parlament a jövő heti EU-csúcsig nem tudja elfogadni a Brexit-egyezményt, Nagy-Britannia hosszú hónapokig nem tudna kilépni az EU-ból,” „ha valaha is egyáltalán kilépne” – idézte a Hvg.hu.

London azt szeretné, ha a kilépési dátumot jánius 30-ra tolnák, de ennek teljesítése is csak akkor volna reális, ha március 20. előtt az alsóház megszavazná May megállapodását.

(Nyitókép: Brexitet támogató menet az angliai Sunderlandben, 2019. március 16-án. Fotó: Ian Forsyth/Getty Images)