Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Soha nem volt még olyan kevés gyerek Japánban, mint most

2019.05.04. 20:18

Japán gyerekpopulációjának mérete 38 éve folyamatosan csökken, de mostanra rekordalacsony lett - közölte a japán kormány az Independent cikke szerint.

A 15 évesnél fiatalabb gyerekek száma 2019. április 1-jén 15,22 millió volt, azaz 180 ezerrel (1,2%-kal) kevesebb, mint egy éve ilyenkor. Ez a legalacsonyabb szám, amit feljegyeztek azóta, hogy hasonló adatokat számon tartanak, azaz 1950 óta. 2018-ban 921 ezer gyerek született Japánban, ami szintén rekordkevés az ilyen adatok feljegyzése, azaz 1899 óta. A lakosság eközben 448 ezerrel csökkent, 126 millióra.

Mindezért az a felelős, hogy a dolgozó anyák kevés támogatást kapnak, ráadásul egyszerre kell szembenézniük a tradicionális, nőkre és otthonteremtésre vonatkozó elvárásokkal, valamint a kiemelkedően hosszú munkaidővel és az oktatás magas költségeivel.

Azzal, hogy a gyerekek mindössze a lakosság 12,2 százalékát teszik ki, Japán a sereghajtó a 40 milliós országok listáján, lemaradva Dél-Koreától (12,9%) és Olaszországtól (13,4%) is. A 2017-es adatok szerint a japán anyák életük során átlagosan 1,43 gyereknek adnak életet, szemben a brit és az Egyesült Államok-beli 1,8-as arányszámmal.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!