Engedély nélkül is megtartották Kubában a melegfelvonulást

000 1GD5PN
2019.05.12. 07:04

Felvonulást tartottak Havannában szombaton melegjogi aktivisták, jóllehet nem kaptak erre engedélyt a hatóságoktól, írja az MTI.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, május elején még úgy volt, hogy több mint tíz év után idén nem tartják meg a melegfelvonulást Kubában. A Nemzeti Szexuális Nevelési Központ (Cenesex) korábban arra hivatkozott, hogy olyan „körülmények állnak fenn, melyek megakadályozzák a rendezvény sikeres megtartását“. A Cenesex pontos okot nem nevez meg, csak annyit ír, hogy nemzetközi és regionális feszültségek közvetve és közvetlenül is érintik az országot, és hatással vannak a mindennapi életre és a kubai politikai döntésekre.

A most mégis megtartott demonstráció a közösségi médián szerveződött. Száznál több kubai melegjogi harcos vonult fel szivárványos zászlókat lengetve. Havanna központi parkjából indultak el, és közel egy kilométert tettek meg, amikor rendőrök útjukat állták. Egyes felvonulók dulakodni kezdtek velük, ezért hármójukat előállították.

Egy hónap leforgása alatt ez volt a második olyan felvonulás, amelyet az állami intézményektől függetlenül szerveztek. Az előbbit állatvédők tartották, de ők kaptak rá engedélyt. Az effajta felvonulások ritkák a szigetországban, ahol a törvényesen működő civil szervezetek gyakorlatilag a kommunista kormány kinyújtott "karjaiként" működnek. Mindenfajta nem engedélyezett felvonulást gyors és határozott rendőrségi intézkedés követ.

Az 1959-es forradalom után Kubában üldözték a melegeket, sokukat kényszermunkával sújtottak. Azóta változott a helyzet, kormány ma már tiltja a melegek hátrányos megkülönböztetését, a Raúl Castro kommunista vezető lánya, Mariela Castro által irányított CENEXES nevű szervezet pedig a melegjogok nemzetközileg elismert harcosa. A szervezet a melegházasság elismeréséért küzdött, de az alkotmányos reform napirendjéről lekerült ez a kérdés, mert sok kubai nemtetszéssel fogadta a kezdeményezést.

A CENESEX lemondta a szombatra tervezett felvonulását, de más melegjogi aktivisták és csoportok a Facebook közösségi portál és a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás segítségével, dacolva a hatóságokkal, mégis megtartották.

(Borítókép: Yamil Lage/AFP)