Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Csak úgy szórják a halálos ítéleket a drogkereskedőkre

2019.05.17. 12:10

Öt férfit és öt nőt ítéltek halálra drogkereskedelem miatt Vietnamban.

Két másik ember pedig életfogytiglani börtönbüntetést kapott a hét folyamán egy hanoi bíróság előtt zajló eljárásban.

Az állami média szerint az elítélteket azzal vádolták, hogy 2015-ben és 2016-ban 300 kilogramm szintetikus drogot, ecstasyt, metamfetamint és ketamint csempésztek az ország északi részéről Ho Si Minh-városba. A kábítószerek több százezer dollárt jövedelmeztek a bűnszövetkezet két vezetőjének.

A kábítószer-kereskedelemre vonatkozó vietnami törvény a legszigorúbbak egyike a világon. 600 gramm heroin, illetve 2,5 kilogramm metamfetamin birtoklásáért vagy eladásáért halálbüntetés járhat.

A vietnami rendőrség ráadásul az elmúlt időszakban a korrábbiaknál szigorúbban lép fel a kábítószer-kereskedelem ellen, miután az ország a szintetikus drogok kereskedelmének egyik térségbeli központjává vált. Jellemző, hogy a helyi hatóságok több tonna metamfetamint és ketamint foglaltak le az utóbbi hetekben; a drogot jellemzően a Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnam határán fekvő, úgynevezett aranyháromszög titkos droglaborjaiban állították elő. A szintetikus kábítószereket nem csak exportra szánják, egyre népszerűbbek a délkelet-ázsiai fiatalok körében is; 2018-ban például hét fiatal vesztette életét egy hanoi elektronikus zenei fesztiválon túladagolás következtében.

(MTI)