Fekete leszbikus polgármestere lett Chicagónak

2019.05.20. 14:48

Lori Lightfoot helyettes államügyészként tevékenykedett korábban, hétfőn azonban ő lett a chicagói polgármester, és egyben a metropolisz első fekete, leszbikus városvezetője, írja a CNN.

A főpolgármesteri avatáson, ahol a chicagói Meleg Férfiak Kórusa is fellépett, Lightfoot azt mondta: „Egy olyan Chicagót építünk, amely a különbségeket ünnepli, és mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy jobbak legyünk.” Az új polgármester célja, hogy folytassa az erőszakos bűncselekmények visszaszorítását a városban, és tovább javítsa a rendőrség és a helyiek közötti kapcsolatot.

2016-ban ugyanis két évtizedes rekord dőlt meg, amikor egy év alatt 762 gyilkosság történt a városban. Azóta csökkent az emberölések száma, főként, mivel a rendőrség bővítette állományát, két év alatt 1161 rendőrt vettek fel pluszban. 2018-ban már csak 550 gyilkosságot regisztráltak, olvasható a CNN riportjában. Az akkori polgármester Lightfootot nevezte ki a rendőrséget felügyelő szervezet élére, és ő azóta is,

a polgármesteri kampányában is kiemelt jelentőséggel kezelte a rendőrök elszámoltathatóságának ügyét,

és azt, hogy megfelelően kezeljék a szervezeten belül a rasszizmus kérdését.

A nagyobb amerikai városok vezetésében mindössze négy százalék a fekete nők aránya, Lori Lightfootnak korábban semmilyen politikai tisztsége nem volt, saját magát „nyíltan vállalt, büszke leszbikusnak” nevezi. Partnerével, Amy Eshlemannal egy tízéves lányuk van.

Lightfoot első generációs értelmiségi, édesanyja segédápolóként, édesapja karbantartóként dolgozott egy gyárban, és gyakran utal gyerekkorára nyilvános beszédeiben, miközben ígéretet tesz a város iskolarendszerének javítására és a közeli városok közötti gazdasági szakadék áthidalására.