A bíróság döntése nyomán mégis életben tartják Vincent Lambertet
Miután kedden az orvosok úgy döntöttek, hogy nem táplálják tovább a francia Vincent Lambertet, aki 2008-as motorbalesete óta fekszik vegetatív állapotban, a szülők a párizsi fellebbviteli bírósághoz fordultak, ami elrendelte a férfi kezelésének újraindítását, írja az MTI. A 42 éves férfi kegyes halálhoz való jogáról évek óta megy a vita Franciaországban, ahol az aktív eutanázia nem legális.
A beteg kezelőorvosa, Vincent Sanchez május 10-én közölte a családdal, hogy a május 20-án kezdődő héttől leállítják a kezelést. Ez néhány napon, de legfeljebb két-három héten belül Lambert halálához vezetett volna.
Lambert családja rendkívül megosztott az ügyben: felesége és hat testvére a mesterséges táplálás leállításáért harcol, mondván a férfi a balesete előtt többször egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretné, ha mesterségesen életben tartanák, ha vele történne valami. A férfi katolikus szülei és két másik testvére azonban Lambert életben tartásáért küzdenek, mivel úgy vélik, hogy az életéről csak isten dönthet, ráadásul szerintük Lambert jelen van és kommunikál velük.
![Vincent Lambert szülei: Pierre és Viviane Lambert támogatóik kíséretében érkeznek a kórházhoz ahol fiukat kezelik a franciaországi Reimsben, 2019. május 19-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2786/27863/278639/27863981_566c659523f80cfc236dd23056c0b52a_wm.jpg)
Az orvosi döntés ellen a szülők az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, amelyik elutasította a beadványt. A párizsi fellebbviteli bíróság azonban hétfő este elrendelte Lambert kezelésének újraindítását.
A most 42 éves férfi egy 2008-as motorbalesetet követően teljesen lebénult. Szinte teljesen eszméletlen, de képes lélegeztetőgép nélkül lélegezni, illetve időnként mozgatja a szemét. A külvilággal kommunikálni nem képes.
Anyja szerint, ha megszüntetnék a táplálását az éh- és szomjhalált okoz, ami pokoli szenvedést okozna a fiának. Az orvosok azonban cáfolják, hogy Lambert szenvedne a folyamat alatt, mivel nincs tudatánál, illetve a halál beálltáig folyamatosan gyógyszereznék a férfit, aki ebből nem érezne semmit.
Mesterséges táplálás nélkül a szervezetben felgyülemlett nátrium miatt végül egy héten belül megáll a szív. Ez az eljárás 2016 óta lehetséges Franciaországban, és nem tartozik az eutanázia keretei közé.