Anya azért dolgozik külföldön, mert drága az óvszer

Van az európai migrációnak egy speciális fajtája, ami javarészt nőket mozgat: ez a gondozási migráció. Az elöregedő, elsősorban nyugat- és észak-európai társadalmakban az ápolásra szoruló idősek számának növekedése komoly hatással van a munkaerőpiaci migrációra. Egyre több nő érkezik ugyanis ezekbe az országokba Európa szegényebb részeiről, sőt akár Európán kívülről, hogy időseket ápoljon.

Erről a jelenségről szervezett beszélgetést a Friedrich-Ebert-Stiftung (-alapítvány) Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában programja. Többek között arra keresve a választ, hogy hogyan élik meg az idősgondozást végző nők a migrációt, milyen strukturális tényezők állnak a gondozási migráció mögött, és milyen következményei vannak az elvándorlásnak az otthon maradt családok számára.

Egy ukrán nő, aki Olaszországban keresi a stabilitást

Olena Fedyuk dokumentumfilmje, az Olha's Italian Diary (azaz Olha olasz naplója) adta a beszélgetés apropóját. Ez a 2017-es film egy ötvenes éveiben járó ukrán idősgondozó mindennapjaiba enged bepillantást, aki Nápolyban él már több, mint másfél évtizede.

A film készítője, Fedyuk a CEU-n írta a doktori disszertációját, amiben alapvetően az internacionálissá váló ukrán családokkal foglalkozott. Kutatása során ismerkedett meg a filmje főhősével. Azért akart róla forgatni, hogy bemutathassa mindazt, ami a tudományos munkájába nem fért bele. Szerinte ugyanis Olha az ukrán gondozási migránsok tipikus példája lehetne:

Vele minden sztereotípia kipipálható, amivel a külföldön ápolási munkát végző ukrán nőket jellemezni szokás a médiában. Közben az, hogy közelről figyeljük az életét, megmutatja, hogy mennyivel több van egy ilyen történetben is, mint amit az újságcikkek elmondhatnak.

És valóban, a filmben látunk nagyon sztereotipikus képeket. Például, amikor a főhős a Skype, meg a hazaküldött ajándékok segítségével igyekszik jelen maradni az Ukrajnában élő családjában. Vagy amikor azokat a felvételeket nézzük, amelyek Olha és a nála 35 évvel idősebb olasz ex-férje esküvőjén készültek. Azt nem tisztázza a film, hogy ez mennyiben volt érdekházasság, de a főhős nagy szerelemként beszél a férfiról, aki alig egy hónappal az esküvő után meghalt.

De láthatjuk Olhát akkor is, amikor arról beszél, hogy

• szerinte a férfiak lerázhatják magukról a család fenntartás felelősségét annyival, hogy épp munkanélküliek, a nők viszont nem tehetik megy ugyanezt
• a diplomás nők úgy érkeznek Ukrajnából Olaszországba, hogy eleinte mindent elvállalnak, hiszen bármi jobb, mint az otthoni helyzet
• milyen vékony határvonalon kell táncolniuk az idősgondozóknak ahhoz, hogy kellően jó viszonyt alakítsanak ki a munkaadóikkal, de mégse váljanak a „saját” családjukká
• a lánya, aki utána költözött Nápolyba, már inkább olasz, mint ukrán, és hogy milyen nehéz neki ukrán anyaként olasz gyereket nevelni

Aztán látjuk azt is, hogy maga is nevetve meséli el, hogy egyszer a gyógyszertárban nézelődve rácsodálkozott az óvszerek árára. Ennek kapcsán hívta fel a figyelmét ugyanis az otthon maradt fia, akinek eleinte hetente 20 eurót adott az olasz fizetéséből:

Ezt Olha fia persze viccből mondta, és a film hőse is így meséli tovább. Pedig ebben az egyetlen epizódban összesűrűsödik egy csomó minden azokból a strukturális okokból, amik főleg a szegényebb nők helyzetét gyakran teszik kilátástalanná, nem csak Ukrajnában.

Láthatatlan munka, női kötelességek, kiszolgáltatottság

A nemzetközi szakértői panelben Petra Ezzedine (Károly Egyetem, Prága) azt mondta, szerinte a legtöbb probléma, ami a gondozási migráció kapcsán felmerül, a gondoskodási munka láthatatlanságában gyökerezik. Abban, hogy még mindig nem tekintünk munkaként a gyermekneveléssel, idősgondozással, és részben a betegápolással kapcsolatos feladatokra. Teljesen természetesnek tartjuk például, hogy az EU-ban az idősekkel kapcsolatos gondoskodási munkát jelentős részben – Kucsera Csaba (ELTE TÁTK) szerint durván 80 százalékban - a családok (első sorban a női családtagok) vállalják magukra, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás vagy segítség nélkül.

Így pedig, akik a saját hazájukban kilátástalannak érzik a helyzetüket, azok egy új országban is könnyen kiszolgáltatottá válhatnak.

A gondozók ugyanis az úgynevezett másodlagos munkaerőpiacon helyezkednek el – ahogy azt Szlovák Tudományos Akadémia képviseletében Miloslav Bahna is elmondta. Itt nem számít, milyen végzettségük és tapasztalatuk van, de nincs előmeneteli perspektívájuk sem. Az egyetlen fontos tényező, ami nemcsak a kiszolgáltatottságot csökkenti, de jobb fizetést és jobb munkakörülményeket eredményezhet a külföldön idősgondozással foglalkozók számára, az a nyelvtudás.

Hol lesz az otthon?

Ez egy fontos kérdés a gondozási migráció kapcsán. Amíg Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról is sokan ingáznak külföldre úgy, hogy két hetet dolgoznak, két hetet pedig otthon a saját családjukkal töltenek, addig Romániából, vagy Ukrajnából már elsősorban olyan messzire költöznek a munkavállalók, ahonnan ez a kétlakiság nem megoldható.

Csehország és Magyarország ráadásul egyszerre funkcionál küldő és befogadó országként a külföldön idősgondozásban dolgozók számára. Hazánk ugyanakkor általában nem végállomás az elsősorban Romániából vagy Ukrajnából, magyar nyelvtudással érkező munkavállalóknak. Gyakori jelenség, hogy az itt eltöltött egy-két éves munkatapasztalattal a gondozók tovább állnak, például Ausztria és Németország irányába.

Elsősorban azért, mert a családjaikat hátrahagyják.

Emiatt gyakran kell bűntudattal megküzdeniük, sőt, sokszor egyedül kell feldolgozniuk a gondozási munkával járó mentális és fizikai nehézségeket is. Ráadásul, ha az otthon maradottak közül lesz valakinek szüksége gondozásra, akkor általában ők lesznek azok, akik hazatérve ugyanazt a munkát, amiért külföldön fizetést kaptak, otthon ingyen folytatják.

A gondozási migráció mára akkora méreteket ölt, hogy muszáj lenne állami szinten foglalkozni a problémákkal, hiszen a küldő és a fogadó országokat egyaránt súlyos felelősség terheli.

Azoknak az országoknak, ahová külföldről érkezik a gondozói munkaerő, elsősorban az lenne a feladatuk, hogy a legális munkavállalás megfelelő körülményeit biztosítsák. Az ugyanakkor a küldő országok sara, hogy nem képesek megfelelő életkörülményeket teremteni a saját állampolgáraik számára – hangsúlyozta a beszélgetés során többször Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés nevű szervezet társalapítója.

Sokan ugyanis azért vállalnak képzetlenül és nyelvtudás nélkül, akár embertelen körülmények között is egy testi és lelki értelemben is megterhelő munkát egy idegen országban, mert ez még mindig jobb lehetőségnek tűnk ahhoz képest, ami otthon vár rájuk.

(Borítókép: Olha's Italian diary: Gondozási migráció beszélgetés 2019. május 21-én a Benczúr Hotelben. Fotó: Bődey János / Index)