Könnygázt vetettek be a több tízezer tüntető ellen Hongkongban

000 1HG0LU
2019.06.12. 11:19 Módosítva: 2019.06.12. 11:45

Ismét több tízezer tüntető vonult az utcára Hongkongban, ahol már több napja folynak demonstrációk. Megbénították a forgalmat a törvényhozó testület épülete körül, sikeresen megakadályozva, hogy megtarthassák a szerdára tervezett ülést, amin az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna a törvényhozók - írta az MTI. 

Kapcsolódó
Több százezren tiltakoztak Hongkongban az új kiadatási törvénytervezet ellen

Több százezren tiltakoztak Hongkongban az új kiadatási törvénytervezet ellen

Ez volt a városállam történetének egyik legnagyobb tüntetése. Az új törvény lehetőséget adna arra, hogy Kínának adjanak ki szökevényeket.

A rendőrök előbb paprikasprayt vetettek be a felbőszült tüntetőkkel szemben, akik arcmaszkokkal és esernyőkkel védekeztek a maró anyag ellen. A rendőrök táblákon figyelmeztették a demonstrálókat, hogy amennyiben előrenyomulnak, erőszakot fognak alkalmazni velük szemben.

A paprikaspray azonban nem tántorította el a tiltakozókat, akik rövid hátrálás után újra és újra nekifeszültek a barikádoknak. A tömegből néhányan meg is dobálták a rendőröket.

A rendőrség nem sokkal később könnygázt, gumibotot, vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe. A lépést azzal indokolták, hogy a békés demonstráció zavargássá alakult.

Miután néhány tüntető bejutott a kormányzati komplexum egyik épületébe, a rohamrendőrök ott is könnygázt, illetve füstbombákat alkalmaztak.

A CNN videóján már az látszik, amikor a lépcsőn lejövő rendőröket dobálják esernyőkkel, műanyagpalackokkal és más tárgyakkal:

A demonstrálók már a kedd éjszakát is a kormányzati épület körüli utcákon töltötték. 

A blokád miatt ugyan kénytelen volt elnapolni a helyi idő szerint délelőtt 11 órára tervezett ülést, de semmi jelét nem adták annak, hogy nem tárgyalnák tovább a törvénymódosítást, amit a kormányzat június 20. előtt kíván keresztülvinni.

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket - köztük esetleg politikai menekülteket - adjon ki Kínának, Peking ráadásul régebbi ügyekben is kérelmezhetné egyesek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát.

000 1HG0K6
Fotó: Philip Fong / AFP

A kiadatási joggal kapcsolatos törvénymódosítást azért terjesztették be, mert egy bűnügy rávilágított a jelenlegi kiadatási törvények hiányosságaira. Chan Tong-kai, egy 20 éves hongkongi férfi 2018 februárjában Tajvanon meggyilkolta a barátnőjét, miután megtudta, hogy a fiatal nő egy másik férfi gyermekét várja. A gyilkosság után Chan visszatért Hongkongba, és mivel Hongkongés Tajvan között nincs ilyen egyezmény, a tajvani hatóságok hiába kérték a férfi kiadatását. Hongkongban pedig csupán a barátnője bankkártyájának és értéktárgyainak ellopása miatt emelhettek vádat ellene.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az "egy ország, két rendszer" elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását - írja az MTI. 

(Borítókép:  Anthony Wallace / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket

Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket

Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.

19 perce

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.

1 órája

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

8 órája

  • Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

február 28., 10:41