Szudáni megállapodás: végre eljöhet a béke

GettyImages-1153079468
2019.07.05. 09:09
Három hónappal azután, hogy Szudán elzavarta őrült diktátorát, végre megállapodtak egymással a Szudánt irányító katonák, az ellenzék és a tüntetők

Péntekre virradóra kartúmi sajtótájékoztatóján Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió (AU) közvetítője jelentette be a megállapodást - írja az MTI.

A megállapodás szerint független technokrata kormány alakul, illetve független nyomozás indul az elmúlt néhány hét erőszak-cselekményeinek kivizsgálására. Labat szerint szuverén tanács jön létre, amelynek tagjait rotációs alapon választják meg civilekből és katonákból három évre vagy valamivel hosszabb időre. A felek egyetértésre jutottak abban is, hogy elhalasztják a törvényhozó tanács megalakulását, amelynek létrehozásáról korábban már elvi megállapodás született köztük.

Mindenki elégedett

Omar ad-Degair, a tüntetőket képviselő Szabadság és Változás Erői (DFCF) nevű szervezet vezetője azt mondta, hogy a most nyélbe ütött megállapodás megnyitja az utat az átmeneti hatóságok intézményeinek megalakulása előtt.

Reméljük, hogy ez egy új korszak kezdetét jelenti"

- jelentette ki Degair.

Hamdan Dagalo tábornok, a TMC helyettes vezetője azt hangoztatta, hogy a megállapodás átfogó, és senkit sem zár ki.

Visszaültek tárgyalni

A szudáni ellenzék és a TMC egy hónapig tartó szünet után szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült, hogy rendezze a belpolitikai válságot. Tárgyalásaik június elején omlottak össze, az után, hogy a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben Kartúmban.

A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben több mint 100 ember vesztette életét. Az ellenzék, bár korábban többször elutasította az egyeztetések folytatását, elfogadta Etiópia és az Afrikai Unió közvetítését.

A korrupt diktátort elzavarták

A tiltakozók április 6-án - öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt - táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Azóta követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után azonban megrekedtek a tárgyalások a TMC és a DFCF között, főleg azzal kapcsolatban, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák-e elsősorban az országot.