Légörvénybe került a gép, az utasok a mennyezethez csapódtak
Heves légörvény miatt legalább harmincöten megsérültek egy utasszállító repülőgépen, amely a kanadai Vancouverből tartott az ausztráliai Sydneybe csütörtökön, írja az MTI.
![2019-07-11T000000Z 786339338 RC159EDA4600 RTRMADP 3 AIRLINES-AIR](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2861/28616/286161/28616125_4ccf05ea2fb0e268ecb733bb905e31b2_wm.jpg)
Az Air Canada légitársaság Boeing-777-200-as típusú gépe, fedélzetén 269 utassal mintegy 11 ezer méteres magasságban repült. Már elhagyta Hawaiit, kétórányira volt onnan, amikor hirtelen légörvénybe került. A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét.
Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt üléseikből a magasba emelkedtek. Egy nő olyan hirtelen és olyan erősen csapódott a mennyezetnek, hogy betört az oxigénmaszkokat rejtő műanyagburkolat.
Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt. A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött és visszafordult Honolulu felé. A gép a hawaii Honoluluban sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
A CNN-nek és a Washington Times-nak nyilatkozó utasok szerint
nagyon hirtelen jött a légörvény és a zuhanás, az emberek sikoltoztak. Akik nem voltak bekötve, felrepültek a plafonra, és beütötték magukat. Sikoltozás és vér mindenhol.
A kényszerleszállás után 30 embert kellett kórházba szállítani, köztük kilenc súlyos sérültet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.