Donald Trump Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el az amerikai képviselőház

2019.07.17. 06:06

Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este, tudósít az MTI.

A határozatot a demokrata többségű képviselőház hangos szócsatákkal tűzdelt vita után fogadta el 240:187 arányban.

A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben, mint megírtuk, Trump a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, el is mehetnek, akár abba az országba, ahonnan jöttek.

Mind a négy képviselőnőt tavaly választották be a kongresszusba, és Ilhan Omar kivételével valamennyien az Egyesült Államokban születtek. Omar 1992-ben, a polgárháború elől menekülő szüleivel érkezett Szomáliából az Egyesült Államokba.

A képviselőházi határozat rasszistának minősítve ítélte el Donald Trump megjegyzéseit, kiemelve, hogy

hozzájárultak a félelem, valamint az újonnan jött és a színes bőrű amerikaiak iránti gyűlölet erősödéséhez.

A voksolás előtt Trump a Twitteren visszautasította, hogy mikroblog-bejegyzései rasszisták lettek volna.

Azok a bejegyzések nem voltak rasszisták. Egyetlen porcikám sem fajgyűlölő. Az úgynevezett szavazást a demokraták átverős játékának kell tekinteni

- írta, hozzáfűzve: "a republikánusoknak nem szabad 'gyöngeséget' mutatva beleesniük a (demokraták állította) csapdába".

 De az amerikai elnök cikkünk megjelenésének idején is roppant aktív a Twitter-oldalán, egy más után osztja meg a vonatkozó, a demokratákat ostorozó bejegyzéseket.

Donald Trump az eredeti, vasárnapi Twitter-bejegyzésekben nem nevezte néven a négy képviselőnőt, de eddigi megnyilatkozásaik alapján az elemzők és a politikusok egyaránt gyorsan beazonosították őket: a New York-i Alexandria Ocasio-Cortezról, a minnesotai Ilhan Omarról, Illinos állam képviselőjéről, Rashida Tlaibról és a massachusettsi Ayanna Pressleyről volt szó. Ocasio-Cortez felmenői Puerto Ricóból érkeztek az Egyesült Államokba, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Ayanna Pressley pedig afroamerikai.

Az amerikai közéletben e többnyire együtt nyilatkozó négy újdonsült politikust "a brigádnak" nevezik, és gyakran kerülnek összetűzésbe a szintén demokrata párti házelnökkel, Nancy Pelosival is. A napokban Pelosit a nyilvánosság előtt szintén rasszistának bélyegezték, mert a házelnök bírálta megnyilvánulásaikat. Vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében maga Donald Trump vette védelmébe velük szemben a házelnököt.

Kedd este Al Green texasi demokrata párti képviselő a Donald Trump felmentését célzó alkotmányos eljárás megindítását javasló beadványt nyújtott be a képviselőházban.

A politikus azt hangoztatta, hogy nem elég elítélni az elnököt, hanem lépéseket kell tenni az elmozdítása érdekében. Benyújtása előtt a beadványt a politikus felolvasta a képviselőházban, azt is kijelente, hogy

Donald Trump alkalmatlan azon eszmék megvédésére, amelyek nagyszerűvé tették Amerikát.

Green egyébként az elmúlt két évben már kétszer nyújtott be ilyen értelmű indítványt, de kezdeményezéseiről a képviselőházban nem vettek tudomást. A mostani, harmadik beadványát azonban már egy demokrata többségű képviselőháznak nyújtotta be.

A The Hill című - és kifejezetten csak a washingtoni politikával foglalkozó - lap információi szerint a képviselőházi demokrata frakcióban 84 politikus támogatja az alkotmányos eljárás megindítását Trump ellen. Steny Hoyer, a demokrata frakció vezetője azonban azt nyilatkozta, hogy "még korai" egy ilyen eljárás megindítása.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Külföld
Brüsszelben százezres tömeg tüntetett a kormány megszorítási tervei ellen

Brüsszelben százezres tömeg tüntetett a kormány megszorítási tervei ellen

Március 31-re általános sztrájkot hirdettek az országban.

6 perce

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37