Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Irán bejelentette, hogy CIA-ügynököket kapott el, és többeket közülük már halálra is ítélt

2019.07.22. 12:47 Módosítva: 2019.07.22. 16:32

Irán bejelentette hétfőn, hogy hatóságai letartóztattak 17 iráni állampolgárt, akik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) számára szereztek titkos információkat az ország olyan nukleáris és katonai létesítményeiben, amelyekben dolgoztak, és közülük többen halálbüntetést, mások pedig hosszú börtönbüntetést kaptak ezért. Donald Trump amerikai elnök a bejelentés után néhány órával Twitteren reagált, azt állítja, a letartóztatásról szóló hír nem igaz. 

Újabb propaganda és hazugság egy vallásos rezsimtől, ami csúnyán vesztésre áll, és fogalma sincs, mit csináljon

– írta. Mike Pompeo külügyminiszter is hasonlóképpen nyilatkozott, "az iráni kormánynak szokása a hazudozás", mondta. 

A letartóztatások 2018 márciusa és idén március között történtek – mondta teheráni sajtótájékoztatóján egy magát megnevezni nem akaró hírszerzési tisztségviselő, hozzátéve, hogy bár az illetők alapos kiképzést kaptak és feladatuk volt szabotázsakciók végrehajtása, utóbbiak közül egyik sem sikerült. A kémek egymástól függetlenül dolgoztak, és a CIA amerikai vízumot, illetve állást ígért nekik – állította. Van köztük olyan, akit akkor környékezett meg a CIA, amikor amerikai vízumért folyamodott. Közülük egyesek átálltak, és most már az iráni hírszerzésnek dolgoznak, az amerikai ellen – állította a hírszerzési tisztségviselő. 

A tisztségviselő CD-n kiosztott az újságírók között egy hangfelvételt, amelyen egy állítólagos külföldi kémnő – aki szintén a CIA-nak dolgozott – beszél. A lemezen szerepel több olyan amerikai diplomata neve, aki hazája törökországi, indiai, zimbabwei, ausztriai nagykövetségén dolgozik, és kapcsolatban állt a letartóztatott kémekkel – állította. Arról nem beszélt, hogy hány állítólagos kémet ítéltek halálra, és ezen ítéleteket mikor hozták.

Az AP hírügynökség szerint szokatlan, hogy Teheránban úgy tart sajtótájékoztatót egy tisztségviselő, hogy nem mondja meg a nevét, noha hírszerzési tisztségviselők egyébként sem szoktak sajtótájékoztatót tartani. Annyit mondott, hogy a hírszerzési minisztérium kémelhárítási részlegének igazgatója. A dpa hírügynökség szerint ráadásul a sajtótájékoztatót a kulturális minisztériumban tartották meg.

Irán időnként bejelent olyat, hogy letartóztatott külföldi kémeket, főleg amerikaiakat, izraelieket.  Június közepén jelentette be Ali Samkáni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács vezetője, hogy leleplezték és felszámolták a CIA egy új internetes kémhálózatát. Akkor azt is mondta, hogy hamarosan közzétesznek bizonyos dokumentumokat a CIA kémkedésével foglalkozó iráni hírszerzési műveletekről. Egyelőre nem tudni, hogy ennek a bejelentésnek van-e köze a mostanihoz.